Anyu fut

Ez már szerelem

Ultrabalaton 2017

2017. május 22. - Benes Bea

Ez az UB azt bizonyította, hogy én végzetesen beleszerelmesedtem a futásba. Egyszerűen olyan felemelően frenetikus volt, amilyet már régen éreztem, pedig voltak jó versenyeim idén is.

A körülményekről most nem írok, a csajokat imádom, ismerjük egymás hülyeségeit, nyűgjeit, ki mire ugrik, mi idegesíti stb. Harmadik UB-nk ez közösen, Évi és Orsi volt a két új tag, de fantasztikusan helytálltak, szuperül működtünk együtt, akkor is, amikor az utolsó részt újra kellett tervezni.

Most inkább a futásokról írnék, mert mindegyik etap más volt, másért volt jó és emlékezetes és csodás.

1. szakasz: Kenese-Almádi 11.6km

Az előző két UB-n én kezdtem, így itt mindig csak átfutottam. Most Kati kezd, felkísérjük az emelkedőn, után bevágódunk a kisbuszba, és irány Kenese. Emlékszem erre a pontra, tavaly itt kívántam meg rettenetesen Gabi kóláját, és utáltam, hogy még 15 km van előttem. Most itt kezdek, gyors wc-zés, mert van normális angol wc, melegvíz, wc papír... A szél már itt is rettenetesen fúj, de nem fázom. Reggel 7 óra, várunk, táncolunk, szelfizünk. Kati menetrendszerűen érkezik, én felveszem a chipet és indulok. Szeretem ezt a szakaszt, ismerem, és rendkívül élvezem, hogy csak 11 és fél km lesz. Jó kis tempót is megyek, magamhoz képest jót. A szél kellemetlen, de nem hideg és nem futhatatlan. A pálya a fejemben van, csak valahogy rövidebbnek tűnik, minden ismert része olyan hamar elém kerül. Aztán amikor kezd fogyni a szufla, előkerül Robi az összecsukható biciklijével, kicsit jön velem, dumálunk, eltereli a figyelmemet, és amikor elém kerül, hogy megcsinálja rólam életem UB képét, már alig van hátra párszáz  méter, szépen bekanyarodok Almádiba, és itt is a váltópont, Ildi indul, én lelkesen beszállok a kocsiba. Az Endomondo szerint 11.68 km 1:08:11 alatt.

18557499_10210794925243443_6198313837983984644_n.jpg

"Életed UB képe lesz!"

2. szakasz: Csopak-Füred 8 km

Nincs sok időm regenerálódni, Ildit én váltom majd Csopakon. Itt irtó jó a buli, isteni zene szól, rohadt nagy a szél, de a strandon lehet wc-zni, itt is kulturált körülmények között. A 2 futás között csak egy falat gyümölcsszeletet eszek és egy korty vizet iszok, ha baj van, majd frissítek, de 8 km-t letolok pikk-pakk. Ildi is jön szépen, látszik már itt, hogy jók vagyunk, gyorsulunk a kiírt időhöz képest, de nem bánjuk, lesz majd miből visszalassulni, gondoljuk.

Átveszem a chipet, ölelés Ildinek és indulok. Itt sem futottam még, szerencsére nincsenek sokan, nem nagyon kell kerülgetni a gyalogosokat, akik a parton vannak a szél ellenére, elég értetlenül néznek minket, futókat, bringásokat. Tényleg félőrültnek tűnhetünk, ahogy nyargalunk a szélben. Pláne, amikor ismét felbukkan Robi, ez valami szuperképessége, hogy amikor kell, előkerül. Már fütyül, zenél messziről, muszáj vigyorogni, és futni tovább.

Rövid szakasz, gyors is vagyok, hirtelen felbukkan a váltópont - ami elé szép komótosan kikanyarodik egy rohadt nagy kamion, lesz-rva, hogy útban van. Úgyhogy kicsit kitérek a susnyásba, vigyázva a bokámra, és már itt is van Era, a kezébe nyomom a chipet, ő indul, én érkezem, azt hiszen, kapok itt sört meg kávét, és megyünk a következő pontra. Endomondo: 7.44 km 44:15 alatt.

Itt kicsit várakozunk, én gyorsan átöltözöm a kocsiban, majd kimegyek Era elé, nagyon szépen és erősen fut, jó látni, hogy "bosszút" állt a szakaszon a tavalyi sérelmekért.

Orsi indul, és mi is a következő pontra, Zánka ÚNK. Itt az út szélén állunk meg, közel a váltóponthoz, előttünk futnak el a futók. Látjuk Hankát, sok-sok ismerőst, és egyszercsak felbukkan Eszter, aki párosban tolja a kört. Kiugrom a kocsiból, sprintelek utána, a ponton nem is értik, mi van velem, a szpíker hajrázik is egyet, pedig én csak a barátnőmet akarom megölelgetni. Kevés emberért sprintelnék ekkorát egy versenyen :) De utolérem, megörül, amikor megismer, megpuszilgatom, picit megyek vele, nincs nagyon magánál, nem érti, hogy én csak miatta vagyok most itt, nem futok, és megyek vissza a kocsihoz :) De örülök, hogy látom, hogy kicsit talán tudtam neki erőt adni. (Sikeresen célbaért vasárnap, megcsinálta, 110 km-t futott.)

Váltunk mi is, Évi indul, mi meg sietünk, mert ő marha gyors. Én majd az utána jövő Katit váltom, itt van időm kicsit enni, pihenni, regenerálódni, még nyújtani is. Eszek egy fehérje szeletet és iszok jó sokat - a Varga Pincészetnél megint csak normális wc van :) Aki nem volt még UB-n, vagy fesztiválon, nem értheti, miért olyan nagy öröm ez, úgy pisilni, tampont cserélni, esetleg nagyobb dolgokat elvégezni, hogy utána meleg vízzel kezet is tudsz mosni. Van, aki itt gyorsan meg is mosakszik a csapnál, tökéletesen megértem. Én csak vizet veszek a soft-kulacsomba (ezer köszönet érte Ancsúrnak!), aztán ki is állok a pontra, mert Kati posztol a Facebookon, közeledik, piszok gyors ő is, már 20 perccel vagyunk gyorsabbak a tervezetnél.

Amikor beér, azt mondja, szar volt ("szar volt, mert meleg volt...de amúgy az a vidék egy csoda" egészen pontosan), hát ez a rész tényleg az, katlan, tavaly itt megolvadt az aszfalt a lábunk alatt, sok egyéni el is vérzett itt, én 6 kilométeren át káromkodtam hangosan.

18555893_638015656397909_1622768057915813793_n.jpg

Felborította a szél

3. szakasz: Varga pincészet-Badacsonytördemic 10.2 km

Ez a legeslegjobb szakasz az UB-n, legalábbis azok közül, amiket már futottam. Le a Varga pincészetbe, tényleg van szag, de nem zavaró (persze egy egyéni induló biztosan másképp éli meg, de nekik már nem is kell ide lejönniük, meg is kerülhetik). utána pedig egy csodás hullámvasút veszi kezdetét, értem már, miért írták róla a hivatalos oldalon, hogy gyakorlott futóknak ajánlott. Csodás panoráma, szőlők mellett futunk, dűnéről le és fel, tiszta Borvidék, csak a fröccs hiányzik. És ha már Borvidék, felbukkan Robi, vidáman teker, utolér, lő egy szelfit, ha már elérte a 100 km-t, pont velem. Én meg hullámzok tovább, épp annyit emelkedik, amennyi elviselhető. Egy borozónál 3 fiatal lány, nagyon fiatalok, szépek és vidámak, úgy örülnek nekem, pacsiznak, szurkolnak, tapsolnak, "éljenek a csajok, te vagy a legjobb" kiabálják, és tudod mit, el is hiszem, integetek nekik, vigyorgok, hálás vagyok nagyon.

Kicsit félek az utolsó emelkedőtől, a kulacsból csak locsolom a vizet magamra, a só csípi a számat, de szomjas nem vagyok, meleg van, és előttem áll egy hatalmas emelkedő még, azon van a pont, tudom, emlékszem rá, de nem jön, kereszteződés, a rendőrök megállítják nekem a forgalmat és már üvölt a szpíker, itt vagyok, az emelkedő összement, vagy én lettem erősebb, de vigyorogva váltunk, Évi elszelel, én kapok sört, átöltözöm azt hiszem, és megyünk a következő pontra. Endomondo: 9.7 km 57:57 alatt.

Itt nekem megint hosszabb szünet, eszek kicsit, iszok sokat, és kiállok a váltópontokra. Ismerősökkel futok össze, szurkolok, akinek csak lehet, és egyre jobban fázok a szélben. Nagyon erősen fúj, sokszor kellemetlen már, csak kapaszkodom a sapkámba.

p-615.jpg

Imádtam

4. szakasz: Balatonberény-Balatonfenyves 12,7km

A következő szakaszom már az uncsi déli part, viszont naplementés, és mivel 3 szakaszt futok, gyorsan jönnek majd a váltópontok. Kipróbálhatom az új fejlámpámat. A legnagyobb kihívást azt jelenti, hogy rászorítsam rendesen a fejemre, de sikerül ez is. Futottam már itt, szeretem ezt a részt, szeretem, hogy nem kell gondolkodni, lehet csapatni, és menni, egyenesen, síkon. Pont jó a hullámvasút után, kicsi nyugi, kicsi "unalom". A táv felénél sötétedik rám kb, és itt is érek utol egy lányt, biciklis kísérővel fut, zöld a rajtszáma, iszonyú jó tempót megy, rátapadok, engedi, egy idő után már beszélgetünk is, amikor a biciklise pedig elhagyja (előre megy), egymást biztatjuk és nézzük, várjuk a pontot. Amikor beérünk, megköszönöm, hogy nyulazott nekem, sok sikert kívánok nekik - hármas váltóban futottak.

Itt már sötét van és a szél nagyon erős, mégsem érzem hidegnek, csak látom, mindenki küzd a vele. Kapok 2 pohár kólát, mennyei mannának tűnik, eszek sós paradicsomot és banánt, kicsit tartom a sátrat, amíg átpakolják a pontot. Évi szerez kávét, nem tudjuk, kinek, de hátha kell a csajoknak.

Itt megint hosszabb szünet jön nekem, átöltözöm szárazba, és egy kicsit szundítok is. Endomondo: 12.27 km 1h:14m:14s

Kati a szakasza után rosszul lesz, nem is lesz jobban, ezért kicsit átszervezzük a szakaszokat, az enyémek előrébb kerülnek, a táv kb ugyanannyi marad, csak korábban. Gabi is bevállal még egy ötöst (úgy, hogy egész nap vezetett és már futott egy ötöst), Orsi 3-at, az utolsót pedig meglátjuk még.

Időközben megérkezik a vihar, a viharos szél mellé eső társul, Era már Armageddonra érkezik Zamárdiba (itt is van ám normális wc, csak világítás nincs benne, viszont papír és melegvíz is van). Mi Gabival bemenekülünk egy telefonfülkébe, ott is remegünk a hidegben, üvölt a zene, az emberek menekülnek az özönvíz elől, feltűnik Era, szaladok utána, a fiúk is velem ordítanak "Era, Era, Erika", próbáljuk túlüvölteni a szelet. Betuszkolom Erát a telefonfülkébe, Gabi indul mint az apokalipszis egyik lovasa, bevágódunk a kocsiba, Orsi hőssé avanzsál, mert ügyesen és bátran 0 látótávolsággal elnavigál a következő pontra, ahol legnagyobb fájdalmamra én jövök majd. Nem vigasztal, hogy közel vagyunk a befutóhoz, hogy a házunk mellett állunk, ahonnan hajnalban elindultunk, csak azt látom, hogy kint mi van. 

5. szakasz: Széplak-Sóstó 12.6 km

Egy vékony hosszú ujjút választok, sapkát, térdnadrágot és fejlámpát, minél kevesebb vizes cucc legyen rajtam. Fejemre terítem a törölközőm, és azzal búcsúzom a csajoktól, hogy "legfeljebb kiállok a g.cibe'". Iszonyat van kint, fázom nagyon, és nincs hova bújni, amíg várjuk Gabit. Era utolér, röhög, és megismétli a búcsúszavaimat, szerintem ez lesz a következő csapatnevünk. Szóba elegyedünk más halálra vált váltókkal, nem tudom elképzelni, hogy én ebben az időben 12 km-t fogok futni. Pedig de.

Befut Gabi, én ledobom a törölközőt és pulcsit és nekiindulok. Csapkod a szél, zuhog az eső, a pocsolyák kikerülhetetlenek, van, ahol megint folyik a víz az úton. Pillanatok alatt átázik cipőm, ruhám. Csak azért nem káromkodok, mert az is csak viszi az energiát, de belül megy a hiszti ezerrel.

Egy helyen majdnem eltévedünk, összeérünk 2 pasival, innentől tapadok rájuk, jó a tempójuk is, kicsit biztonságosabbnak érzem velük, pláne, mert vízszintesen esik az eső, néha keresztbe is, olyan széllökésekkel, hogy nem kapok levegőt, rá lehetne feküdni, a víz ömlik az aszfalton, nem látok semmit a vizes szemüvegben, szúr a víz, ahogy nekem ront, beleesik a fülembe, és azt érzem, hogy ezt én nem fogom bírni, most azonnal telefonálok, jöjjenek elém, vegyenek fel kocsival, vigyenek el, ne kelljen 12 km-t futnom ITT, EBBEN, nem bírom, nem akarom. És akkor elkezdem keresni, mibe kapaszkodhatnék, mi ad most erőt?! A jéghideg gondolat, hogy ha én nem, akkor másnak kell lefutnia a csapatból - kit akarsz kitenni ennek? Ha itt és most feladod, mit fogsz érezni holnap, ha eláll a szél és az eső? Ki lesz nálad erősebb? Elfutok egy frissítő mellett, kiabálnak a pontról, totál kattantak, buzdítanak, szurkolnak, és nem tudok rá reagálni, dühből, elkeseredésből futok, de átbillen itt valami bennem. Még átkelünk egy felüljárón, közvetlenül az autók mellett, a bokáig érő vízben, és eszembe jut a Szimpla, ahol azzal vigasztaltam magam, hogy "na, az UB-n legalább ilyen nem lesz" és tessék, megint itt tapicskolok egy jeges folyamban. És már röhögök magamon és kínomban, de nem is csak úgy, már érzem, hogy képes leszek rá, hogy meg tudom csinálni, hogy meg AKAROM csinálni, hogy erősebb vagyok szélnél, viharnál, nem baj, ha dörög, ha villámlik, már nem számít, már ÉLVEZEM. Felszabadító érzés, ha átléped a saját korlátaidat, ha megcsinálod, amiről azt hitted, soha nem lennél rá képes.

Itt a pont, az utolsó, amin átfutok, ismerem, itt láttuk tavaly Vincze Zsófit feltámadni, erőt ad ez a pont, az ő küzdésük, mindaz, amit már végignéztem. Ordítanak nekem a kanyarban, merre menjek, nem látok semmit, csippantok, eszek és iszok, ordítanak, hogy "fejlámpa!", felkapcsolom és elindulok az utolsó etapra, ez már a befutó felé van, mindjárt vége, mindjárt bent vagyunk, csurom víz rajtam minden, talán belül is vizes vagyok, de nem fázok, lassan eláll az eső, és örülök neki, rácsodálkozom, hogy ez milyen jó, amikor nem esik, csak a szél fúj, és már csak 4 km, aminek soha nem lesz vége, egyik táv sem volt ilyen hosszú, de már nem sétálok bele, csakazértsem, még egy kanyar, na jó, még egy, kurva pocsolya, kurva nagy pocsolya, az autó lefröcsköl a másik oldalról, de nem állít meg semmi, engem ma már nem állít meg semmi, lefutottam a vihart és sokkal erősebb lettem. Az egyéni indulókra gondolok, Esztire gondolok, Robira gondolok, erőt ad, hogy mind-mind itt küzdenek kint, ugyanabban, amiben én, mert nincs választás, és aztán feltűnik a pont is, Orsi indul, Era rámdob egy száraz törölközőt, és úgy esek be a kocsiba, hogy simán lefutom a maradék 3 km-t is, ha kell, és TÉNYLEG csalódott vagyok kicsit, hogy Évi bevállalta (és büszke is vagyok rá nagyon). És csak ülök és csöpögök és fújtatok és próbálom feldolgozni azt, amit átéltem, de nem tudom kilélegezni, bennem van már az a vihar, és béke is van bennem, és eufória és boldogság és megkönnyebbülés és diadal. Évi elkéri a rajtszámomat, akkor veszem csak észre, hogy nincs rajtam, leázott vagy lefújta a szél, elhagytam valahogy. De a chipet menet közben megszereltem, visszaapplikáltam a tépőzárra :D

Endomondo: 12 km 1h:15m:01s

És már csak a befutó van hátra és a hazaút, és a felismerés, hogy én nem szeretek futni, én imádok futni, és ha rövidebb távokat kell futnom többször, akkor sokat tudok futni, és sokat is akarok futni. És vissza akarok jönni, és duóban vagy trióban megint nekivágni a tókörnek.

A 24.hu utolsó videója megmutatja, milyen is volt az éjszaka: kattints!

Itt pedig a fotók:

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyufut.blog.hu/api/trackback/id/tr2212531427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemsissi 2017.05.22. 22:17:50

jó volt olvasni
vigyorogtam közben, mint a vadalma
örülök, hogy megcsináltuk
annak meg pláne , hogy egy csapatban lehetek/lehettem veled