Anyu fut

Kegyes is tud lenni a Mátra

#mátratrail2017

2017. október 23. - Benes Bea

Amikor kitaláltam, hogy idén szeretném megszerezni a nyuszis érmet, azaz az összes Nyúlcipőbolt trail versenyen indulok és be is érek szintidőn belül, nem gondoltam végig, hogy ebben van egy Mátra Trail is. Márpedig a Mátra nekem akár a mumusom is lehetne, ha csak a két sikertelen Szimplára gondolok. (Azért igyekszem keveset gondolni rá.)

Sikerült a futás legnehezebb részét, a nevezést abszolválnom - ehhez mondjuk totális koncentráció és gyors reflexek is kellenek.

A verseny hetében a legnagyobb izgalmat az időjárás okozza, azaz lesz-e addig kiadós eső, vagy kivételesen megússzuk? Szerencsénk van, nem esik igazán a verseny előtt, ezért Csanya elnézést is kér a rajtban, de erre hivatkozva nevezési díjat nem utalnak vissza. Mit mondjak, valahogy nem bánom.

Az Almodóváros különítménnyel (Gabi, Márti, Nóri, és Gabi férje) utazunk le, a rajt előtti percek gyorsan eltelnek az ismerősökkel, a készülődéssel. Nincs hideg, bár borult az ég, de erőlködik a  Nap is, így nem öltözök be nagyon, hosszú ujjú póló és térdnadrág, csősál. Elég is, sőt néha jobban örülnék majd egy rövid pólónak.

22688792_1637971866261306_7606773419257809491_n.jpg

A kötelező fotózkodás után elrajtolunk, nekem pedig jönnek vissza az Szimplás emlékek. Na itt még kellemesek, de igyekszem nem elfutni az elejét. A táv cirka 19 km, és van benne 750 szint, szóval be kell osztani az erőt.

Van nálam víz és gyümölcspüré, aszalt gyümölcs, megfogadom, hogy most nem fogok eléhezni. 

A táv első fele konkrétan mászás, futni ritkán tudunk, illetve igyekszem rugózni, ahol tudok, de inkább tempósan túrázok felfele. Így vannak vele a többiek is, tempót csak akkor produkálunk, amikor megtámadnak bennünket a lódarazsak. (Mások szerint böglyök.) Rohanunk felfele, de tényleg, mint egy horrorfilmben, mögöttem sikítozás, aztán még sokáig csak az adrenalin/pánik hangjait lehet hallani az erdőben. Én megúszom, nem csípnek meg, de így se kellemes élmény, van, aki 5 csípést is összegyűjtött   :(

Olyan 7 kilométer környékén válik szét az S és az M táv, elbúcsúzunk a lányokkal, Nóri és Márti az S-en mennek tovább, mi Gabival az M-en. Feri már réges rég előttünk van valahol :) 

Az egyetlen frissítő 8 kilométer környékén van, ezt olyan 1 és negyed óra alatt teszem meg. A Mátra nem viccel, ez most is kiderült. A frissítő megint a szokásos terülj-terülj asztalkám, iszonyú kedves önkéntesekkel. Feltankolok, eszek sajtot, uborkát, csokit, iszok kólát és isot. Gabival itt találkozom utoljára, aztán majd a célban. Robi bemondja, mennyi van még hátra a 10 kilométerig, és megígéri, hogy ott bevár.

Innen majd lefele gurulunk főleg, csak egy kicsi emelkedő lesz még, de ez se lesz egyszerű. A lefele se, mert az avar csúszik, alatta megbújnak a gyökerek, kövek. Sokan esnek is, én háromszor bukdácsolok, de végül megúszom (hallod, Tatárka? :D ) Egész jól haladok, már magamhoz képest, ahol csak tudok, futok, a kóla és az iso dolgozik bennem.

22752165_10212143347073146_1224579488_n.jpg

Aztán egyszercsak felbukkan Robi, közli, hogy már legalább 5 perce vár rám, de azért elkészül a fotó a Történelmi Pillanatról - itt értem el ugyanis a 2017 kilométert idén :) Aztán elválunk, ő gyorsabb lefele, én óvatos vagyok, de így is tudom, hogy holnap a combjaim nagyon fognak jajgatni.

Mondanám, hogy innentől eseménytelen az út, de hogy lenne az. Az erdő gyönyörű, sok helyen felismerem, hogy erre mentünk a Szimplán. Itt vannak a keresztbe dőlt fák, amiken átmászunk, átugrálunk. Itt a patak, ami most egész kedves arcát mutatja. Nem jutok rajta át száraz lábbal, de nem zavar, erre is emlékszem. 

Előzgetjük egymást ismerős arcokkal, aki gyorsabb nálam, elengedem. És már csak arra figyelek, hogy beérjek 3 óra alatt. A szintidő 4 óra, ez sem véletlen, de én csak magam miatt szeretném a  3 órát.

Kezdem érezni, hogy megy ki belőlem a frissítés hatása, iszok egy kis vizet, az jólesik, és elégnek is tűnik egyelőre. Az utolsó emelkedő viszont már nem esik jól, de azért meggyalogolom tempósan, itt zúz el mellettem Csurja Gabi vidám "cofferunner vagyok, nem sétálok" (vagy valami hasonló) kiáltással. Aztán valóban felérünk, és innen már TÉNYLEG csak lefele jön.

Egyre több a túrázó, innen tudom, hogy közeledünk a civilizációhoz. Meg onnan, hogy Szabolcs szembejön, és közli, mindjárt itt az aszfalt.

És tényleg, innen még olyan másfél kilométer lehet hátra. Megtolom hát, az utolsó kilométerem megint 5:38 lett. Valahogy ezt a tartalékot kellene felhasználnom a hegyen, és akkor tuti jobb időket mennék.

Beérek, vigyorogva, itt van Márti és Nóri, Gábor is kiabál a fa alól. Csippantok, 2 óra 57 perc. Nyakamban az érem, visszafordulok, és felsétálok Robi elé, muszáj elmondanom neki, hogy most én is vártam rá legalább 5 percet :) Közben látom Gabit is befutni, eltévedt, így kerülhetett mögém. Pedig a szalagozás, jelölés megint parádés volt, az ilyen eltévedéseket csak figyelmetlenség okozhatja. Tudom, mert én a Börzsönyben jártam így.

22688670_704129299786544_7862851385711463131_n.jpg

Jönnek Robiék, visszakocogok velük, aztán gyors öltözés, és vár a leves. Áldom az eszem, hogy megint gulyást kértem, iszonyú jólesik, forró és finom. Kapunk még almát és kólát, kerül csoki is.

Összefutok megint sok-sok ismerőssel, nagyjából mindenki elégedett. Lillával megbeszéljük, hogy mi sz.pni járunk a Mátrába, de azért szeretjük :) Szóval lesz még itt Szimpla, lesz még Mátra Trail :)

A bejegyzés trackback címe:

https://anyufut.blog.hu/api/trackback/id/tr7013057028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.