Jó régen írtam már, igaz? Meg is van az oka, sajnos nem tudok annyit futni, amennyit szeretnék. Volt betegség, volt sok munka, és valahogy el is lustultam. Fejben nem tudom rendbe tenni a dolgokat, és ez rányomja a bélyegét a futásaimra. Hetente 2-3 alkalommal jutok el, 30-40 kilométereket gyűjtök. A tavalyi évkezdethez képest eléggé el vagyok maradva, de igyekszem nem parázni rajta, és bízni benne, hogy újra megszáll majd az ihlet. Pedig futottam végig a leghidegebb napokban is, és mégis... Valahogy azt érzem, nem megy.
Pedig vannak célok, amikhez jó lenne edzeni is rendesen. Az egyik ilyen a szeptemberi 6 órás futás Velencén. Mivel ez egy 1 kilométeres pályán lesz, Katival kitaláltuk, hogy gyakoroljuk a monotonitást. A Bikás parkban kb 800 méteres (770-780m) a rekortán, ideálisnak tűnt itt körözgetnünk. Úgy döntöttünk, minden hónapban lesz egy alkalom, amikor kijövünk, és futunk pár órát itt. Nem a tempó, nem a táv számít, hanem hogy szokjuk a monotonitást, gyakoroljuk a frissítést, és szembesüljünk az esetleges problémákkal.
Az első alkalom február utolsó vasárnapja volt, ami tradicionálisan a Yours Truly napja. Így hát megrendeztük az I. AFE Yours Trulyt :) Meghirdettük az Almodóvar Futó Egyleten belül az eseményt, aki akart, csatlakozhatott futni vagy frissíteni, köröket számolni.
És ezek a fantasztikus csajok és pasik jöttek is. Vasárnap reggel én értem ki elsőnek a Bikásra, kipakoltam a padra a frissítést, kóla, ásványvíz, izo, gyümölcspürés, szőlőcukor, mindenfélével készültem. Tudtam persze, hogy csak egy részét fogom megenni, meginni, de gondoltam a többiekre is :) Mondjuk a kóla elég népszerű volt, az mindig bejön a futóknál.
Először Kati érkezik, aztán Zoli, aztán Era, aztán szépen a többiek. 9-re egészen sokan vagyunk, Erával gyorsan átbeszéljük, hogy lesz, mint lesz a számolás - ő lesz ugyanis a főszámláló. 9.04-kor indulunk.
Kezdőcsapat
Én bevallom, nagyon izgulok. Hogy hogy fog menni, az előző napi 20 km mennyire lesz a lábaimban stb. Nem szeretnék szégyenszemre kiállni idő előtt.
Óvatosan kezdek, szépen egy csapatban haladunk, dumálunk, kacarászunk. A lábam okés, az időjárás remek, reggeliztem, jól vagyok. Így az első kör után kicsit ellépek, azt gondolom, futok 5 gyors, 5 lassú, 5 gyors, 5 lassú kört plusz a ráadást.
Úgy tervezem, hogy 10 kör után frissítek, így nyomom szépen a 4.30-as köröket (nem kilométereket!). Era minden kör végén megdicsér, bemondja, hol tartok. Jól érzem magam, bár kezd melegedni az idő, eldöntöm, hogy a frissítésnél vetkőzöm is.
A 7-8. körnél utolér Kriszta, Márti, Éva, velük megyek egy ideig, aztán Márti kiválik a játszótérnél, ott várják a legcukibb szurkolók, Éva is hamarosan kiáll, Kriszta meg szépen meghajt még az utolsó körön, de nem bánom, jólesik.
Frissítés, csak izot iszom, leveszem a mellényt, kesztyűt, jó idő van, igazi futóidő. A parkban is egyre többen vannak, megérkezik Miksa is.
Elindulok újra, 5 lassabb kört tervezek, utána megint frissítenék. Megérkezik menet közben Sanyi, a kerületi futónagykövet, úgy megörülök neki, tök jófejség ez :) És a 15. köröm végén meglátom Ettikét, idetalált! Integetek neki, mint egy őrült, észrevesz, megölelgetem, és jön velem :) Frissítünk, ő már otthonról fut, neki is jól jön a terülj-terülj asztalkánk (vagyis padunk). Én betolok egy fél gyümölcspürét és egy kis kólát.
Beáll velem 5 körre, szépen kényelmesen megyünk, bár vele repülnek a körök. Dumálunk, utolérjük Erát és Katit (Nóri vette át a számlálást), vigyorgunk kicsit, aztán megy mindenki a maga tempójában.
Hirtelen 20-nál vagyunk, megint frissítek, kis izo, kis kóla, Esztitől elköszönök, ő még hazafut, én meg belevágok a desszertbe :) 15 perc, az három körre még elég lesz. Jól vagyok, nem fáj semmim, a tempóm nem halálos, de élvezem a futást, és ez most nekem mindennél többet ér.
Az utolsó körnél utolérem Katit, mindketten örülünk, hogy mindjárt vége. Kicsit még megtolom a végét - 23 kör, egy percem még maradt, de azt már nem futom le. Majdnem 18 kilométer lett így is, három nem rövid frissítéssel.
Zoli még fut tovább, neki 30 km lett a vége, Miksát is megvárjuk, ő pedig lovagiasan hazaszállít minket.
Hosszú idő óta ez volt az első nem küzdelmes futásom, ahol már élveztem a tempót és a mozgást is. És ami emlékeztetett a tavalyi önmagamra. Ha a hétköznapokra is át tudnám menteni ezt az érzést, az lenne az igazi csuda.
