Anyu fut

Anyu fut

2017 - tervek

2016. december 30. - Benes Bea

Nem szoktam újévi fogadalmat tenni, de tervezni igen. Legalábbis nagy vonalakban, vagy a mérföldköveket kitalálva benne, mi az, amit mindenképp szeretnék.

Év végén megkeresem a következő év fő versenyét, amihez igazítom az egész éves felkészülést. Ez az egy biztos pont, amit mindenképp szeretnék megvalósítani. Idén ez szeptemberre esik, és egy 6 órás ultraverseny lesz az. Mindenképp szeretném magam kipróbálni egy ultrán, kíváncsi vagyok rá, mi van a 42 km után - és nem részletekben, hanem egyben. Nem tudom, hogy ez lesz-e az utam, még nem döntöttem el, melyik a legkényelmesebb táv nekem, de szeretném kipróbálni, hol vannak a határaim.

A másik célkitűzés, hogy minél több terepversenyen vegyek részt. Össze is szedtem szépen a versenyeket, amikre szeretnék eljutni. Az aszfaltos tömegversenyeket hanyagolni fogom idén, nekem már túl drága, és túl sok az ember. Az erdőben verseny közben is csönd van, és egyedül vagy, egyedül tudsz lenni. Ott ráadásul egy rövidebb táv is kihívás, újra és újra megpróbálni megfutni az emelkedőket, míg egyszercsak majd menni fog. Ehhez kitaláltam azt is, hogy hetente egyszer elmegyek a Kamaraerdőbe futni, ha már ennyire közel van. Gyakorolni tökéletes.

És aztán,  a nagyon távoli célok között ott van a triatlon is. Fura módon én a legjobban a biciklitől tartok, de az idei nyár óta már azt is tudom, hogy nem lehetetlen - ha nem is leszek gyors, de valószínűleg meg tudom majd csinálni. Már csak az úszást kell hozzápakolnom, ami a múltammal azt gondolom, nem lesz annyira nehéz. Persze nem becsülöm alul, ezer éve nem úsztam rendesen, de annyira szeretem, annyira szerettem edzésre is járni, hogy örömmel fogok visszaszokni rá. De ez nem 2017-es cél, ez majd utána jön :)

És megint tervben van az Ultrabalaton, és jön nekem a Szimpla egy visszavágóval, és szeretném megszerezni a nyuszis érmet a Terepfutás versenyein, a VTM-re pedig már nagggggyon régóta vágyok - szóval van sok-sok cél, meglátjuk, mi jön belőle össze, és mit hoz majd nekem ez az új év :)

e5c0ce5d11e695b34baae3d7a8e91c64.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyufut.blog.hu/api/trackback/id/tr2412083863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása