Újabb bakancslistás versenyen vagyok túl, a BSI Intersport Terepfutás hosszútávját is nézegettem már évek óta, most végre eljutottam rá. Azt hiszem, jobb, hogy nem korábban mentem.

A táv 32 km, a szint 1000 méter, szóval majdnem egy Szimpla, ezért is vagyok nagyon kíváncsi, hogy fog menni, milyen lehetett volna a Szimpla. Persze mások az időjárási körülmények, ráadásul a maraton után vagyok, csak örömből, saját kedvemre futok, de azért mégis bennem van ez a gondolat, hogy jó lesz vele összehasonlítani. 

Akit nem kalkuláltam bele, az Anna, a kolléganőm, kétszeres Ironman, nem is tudom, hány triatlonversenyen volt idén dobogós. És én őt kérdezem meg, nem lenne-e kedve velem tartani? Persze van, örülök is neki, akkor még nem tudom, mi lesz ennek a következménye.

A rajtban még vigyorogva

Az a helyzet, hogy erre a versenyre semmit nem készültem. Nincs semmilyen időcélom, csak szeretnék végigmenni rajta. Na jó, egy 5 órás teljesítéssel kiegyeznék. 

Hajnalban, 5-kor kelek, reggeli kávé, 6-kor indulok, 7-kor találkozunk Annával a HÉV-nél, fél8-ra a rajtnál vagyunk, felvesszük a rajtszámot, beverekedjük magunkat az öltözőbe, aztán ruhatár, épp hogy odaérünk a rajthoz, mosdóra már nincs idő, de nem baj, végülis terepre megyünk, meg lehet azt oldani ott is.

Leolvassák a kódunkat, és indulok. Anna találkozik egy ismerősével, aki a rövidebb távon indul, naná, még egy Ironman, csak hogy nekem jó legyen. 

Az első kilométert sikerül 20 (!) perc alatt megtennünk, a Róka-hegyre ugyanis egy nagyon keskeny lépcső és ösvény vezet, viszont itt még mindhárom táv mezőnye együtt van, egyszerűen dugó van. Nagy lassan csak felvánszorgunk, aztán már lehet menni, Annáék hihetetlen tempót diktálnak, ők persze beszélgetnek közben, én igyekszem tartani a lépést, bár érzem, gyors lesz nekem ez a tempó. Van is benne szint szépen, az első 5 kilométeren 240m. 

A teljesítménytúrákhoz képest itt nekünk, futóknak nem kell az EP-ken pecsételtetni, csak ha szeretnénk. Egy kötelező lyukasztás van, vagyis kettő, de a másodikat mi majd kihagyjuk. Viszont az EP-ken nincs frissítés sem mindenhol. A pálya viszont remekül van szalagozva, nem lehet eltévedni majd akkor sem, ha már megritkul a mezőny.

Az EP-től megyünk gyorsan tovább, mászunk fel a Kevélyre. Voltam már erre túrázni, de most is lenyűgöz a kilátás.

Nem gyönyörködünk túl sokáig, mert rettenetes szél van, egyébként is nagyon hideg van, nem túlzás az aláöltöző, rövidujjú, hosszúujjú szett, néha még ebben is fázni fogok kicsit.

Felmászunk a Nagy-Kevélyre, itt van a második EP, itt elválik a hosszú- és a középtáv is, kettesben maradunk Annával. A mezőny is megritkul, azért mindig vannak előttünk, utánunk futók, de nincs már az a tumultus, ami eddig.

Csobánka felé indulunk, de előtte útba ejtjük a 3. EP-t, itt van a lyukasztás, itt eszek banánt, mazsolát, és iszok vizet. Magammal egyébként nem cipelek sok mindent, gyümölcspüré, müzli, szőlőcukor van nálam, persze kiderül, egy kis víz jól jönne majd, mert a következő frissítés az Egri várnál lesz csak.

Csobánkán sokat megyünk betonon, ez nem túl kedvező terepcipőben, én legalábbis nem élvezem túlságosan. De visszatérve az erdőbe se lesz sokkal jobb, megint egy bitang mászós szakasz következik, fel a Mackó barlanghoz, majd onnan is még fel, vissza a kevély-nyeregi EP-hez (19,75 km és 776m szint). Itt elég szépen megborulok, nagyon fáj a combom, a vádlim, el-elfogy a levegőm, kétszer konkrétan meg is állok szuszogni, megvárom, míg normalizálódik a pulzusom valamennyire. Annát nem is látom, annyira előttem van, előkerül viszont két önkéntes, megkérdik, jól vagyok-e, és ahelyett, hogy felsorolnám, mennyi nyűgöm is van éppen egyszerre, azt mondom, minden rendben, és megnyugtatnak, hogy mindjárt fenn vagyok, onnan meg már csak lecsorgok. Aha, ennek én már nem dőlök be.

Viszont egyszercsak tényleg felérek, Anna fenn vár, közben fotóz:

Piros golyó az erődben - én

Az EP után kicsit megzavarodunk, ki, melyik táv merre megy, de rábeszéljük magunkat és egymást, hogy jó irányban vagyunk, és kiderül, hogy tényleg.

Lefele jó menni, lefelé futok, tudom, hogy másnap fájni fog, de jó érzés. Bár a köveket avar fedi, csúszik, és nagyon kell figyelni, mégis jobb, mint a felfelé vánszorgás.

Innen az Egri várhoz tartunk, itt van elrejtve az erdőben egy lyukasztó, amit mi megnézünk, de nem használjuk. Majd az EP-n, frissítés közben mondják, hogy kellett volna, de az arcunkat látva gyorsan hozzáteszik, hogy nincs baj, ha nem, nem lesz szankciója. Én tutibiztos, hogy nem futok vissza másfél kilométert lyukasztani, majd újra vissza. Ki van zárva.

Az Egri vártól már csak 9 kilométer van vissza, ezzel biztatom magam, mert sajnos túl sokat ittam (2 pohár víz és 2 pohár izo), megfájdul a gyomorom, már a síkon sem esik jól a futás, pedig muszáj, mert hideg van, feltámadt a szél, jegesen, hidegen fúj, fázom a vizes cuccokban. Futni kell, mese nincs, de ahogy egy icipicit emelkedik az út, azonnal gyaloglásba váltok. Igyekszem tempósan menni, de nagyon fáj már a legkisebb szintemelkedés is. 

A Teve szikla gyönyörű, elkocogunk mellette, innen már tényleg nincs sok hátra, egyre több túrázó kerül elénk, kerülgetjük őket, bár általában kedvesen utat adnak. Utolsó EP az erdőből kiérve, megnézik a rajtszámom, és ezt a csodás mondatot hallom: "hosszútáv futás itt le, és már csak be az iskoláig". Nem kérdezem meg, az hány kilométer, megtáltosodom, és lefele megint futok, utolérem Annát, innen már igyekszem megint tartani a lépést vele, kocogok ott is, ahol azt hiszem, már nem tenném egyedül. Már megismerem, már visszafele haladunk, tényleg nem vagyunk messze, az utolsó útelágazásnál újabb csodás hír: innen már csak 3 kilométer, eldöntöm, azt már megfutom, annyit bármikor tudok, most is, még kicsit hepehupázunk, de aztán meghalljuk, majd meglátjuk a célt, szépen besorolunk, Anna megvár, együtt futunk be, leolvassák ismét a kódunkat, megkapjuk az érmet, csomagot, bent vagyunk, vége van, és már nem is emlékszem, mennyire fájt, és mennyire rossz volt fenn, már örömmel mondom mindenkinek, hogy remek volt, és tényleg úgy is gondolom.

Az időnk csodálatos 4:41 lett, volt benne sok 6 perces kilométer, kétszer bementünk alá is, én még ilyet sose csináltam terepen, de úgy látszik, bennem van ez is, csak magamtól nem kényszerítem ki magamból. Kellett hozzá Anna, aki nélkülem biztos sokkal jobb időt ment volna, de akinek nagyon hálás vagyok, hogy végighúzott ezen a nehéz pályán.

Nem mondom, hogy jövőre újra, de egy év azért hosszú idő, sokat felejt addig az ember lánya :)