Minden futás előtt azt gondolom, hogy nem vagyok normális, a francnak bohóckodom itt negyven évesen, ráadásul kövér és lassú vagyok, kint meg hideg (meleg, esik, süt a nap - az időjárásra mindig lehet panaszkodni ) van.
Minden futás után azt gondolom, hogy kib....ott nagy királylány vagyok, és a futás a világon a legjobb dolog.
....
Nem, nem váltottam sportot, egyszerűen csak az van, hogy kitaláltam, a futós napjaimon jó lenne hazafutni a munkából. Több haszna is van:
A táv kellemes, 13 km, java része a rakparton. Közhely, de Budapest gyönyörű kivilágítva, ráadásul most a 2-es villamos a csillamos, remélem, fogom látni a budai oldalról.
Még csak egyszer futottam meg, de januártól rendszeressé teszem mindenképp. Ha pedig majd világos lesz, akkor beiktathatom a Gellért hegyet is, most sötétben még nem mertem megpróbálni.
A Margit-híd és a Batthyány között viszont túrják az utat, ott csak óvatosan lehet haladni, utána viszont végig simán, most még sok biciklis vagy turista sincs. Viszont elég sok futó jött szembe, na persze köszönni csak egy köszönt.
A Kopaszi kicsit fura sötétben, de ezt is ki tudom cselezni, ha a Petőfi hídnál felfutok mondjuk a Kosztolányira. Szóval sok variáció van ebben az útvonalban, jól kitaláltam :)
A szükséges cuccaimat futós hátizsákban tudom magammal vinni, újra és újra bebizonyosodik, mennyire jó vásár is volt. Könnyű, belefér egy csomó minden, egyáltalán nem ugrál a hátamon, nem mozog, nem zavar, és szabadon marad a kezem is mellette.
Ma reggel ez a látvány fogadott a Kopaszin. Nem csoda, hogy nem tudom megunni, nemcsak minden évszakban, de minden reggel más és más. Ma zúzmarásak voltak a levelek, késéles a levegő, a Nap pedig vörös csóvát húzva maga után emelkedett ki a vízből. A sirályok helyett pedig kezdik átvenni az uralmat a varjak.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
:)
Legalábbis az első dugókázásnál, legalábbis Csanya szerint. A valóságban persze nem, de sikerült szintidőn belül beérni, és magamfajta "aszfaltbetyár" ennek is örülhet.
A Naszály nekem régi szerelem, ott szerettem bele a terepfutásba, megyek, amikor csak tudok - közösségi futásra is, és most végre a Trailre is eljutottam. Ezer hála érte Zolinak :)
Ezen a pályán még nem futottam, de az előzőekből tudtam, hogy nem lesz könnyű még az S táv sem, amit bevállaltunk: 17 km, benne 690+ szint. A pálya feléig kb emelkedik, utána már csak kicsit hullámzik. Igyekeztem beosztani az erőmet,a cél tényleg csak az volt, hogy végigmenjek, ha lehet, szintidőn belül.
Rögtön az elején emelkedővel kezdünk, szép színes kígyóként másszuk meg, aztán persze szétszóródunk. Amikor lapos, vagy "síkul", akkor futunk, egyébként felfele aktív kiránduló tartásban gyaloglunk (köszi Zoli :) ) Amikor meg muszáj, négykézláb mászunk, kövekbe, fákba, gyökerekbe kapaszkodva.
Csanyáékat először halljuk, elképesztő, mit művelnek az ellenőrző ponton, kereplővel, ordítva buzdítanak mindenkit, itt még mindenki negyedik, mindenkinek meglehet :) Kár, hogy olyan emelkedő tetején vannak, ahova képtelenség felfutni, így csak betántorgunk, és hálás vagyok, hogy a dugókámat is intézik, mert úgy remeg a kezem, bele nem találtam volna a szerkezetbe. Viszont itt már 7,5 km mögöttünk van, innen már megyünk lefelé is. Bár ebben sincs sok köszönet, egy szakaszon annyira köves, csak lemászni merek, óvatosan nézve, mire lépek. A hosszú táv első helyezettjei itt érnek be, miközben elzúgnak mellettünk, kapjuk a jótanácsot: "Csak lassan, óvatosan, bokára vigyázni!" Oké. Aztán jön egy klassz zúzós rész, ezt nagyon szeretem, itt lehet menni lefele, mint az őrült, szét is csapatom mindig a combon, de megéri, klassz érzés száguldani lefele.
A kilátás mindenért kárpótol.
Esés nélkül leérünk a kosdi elágazáshoz, itt vagyunk 10-nél, frissítőpont, dugókázás, evés-ivás, a lányok iszonyú kedvesek. A következő nagy kihívás egy rendkívül sáros rész, nem is sikerül száraz lábbal átkeli rajta, bár a jeges borogatás még jól is esik (nem), innentől a sártól 2 kilóval nehezebb cipőben, vízben cuppogva próbálok futómozgást imitálni. Ekkor gondolkodom el rajta először, mi a fenét keresek itt vasárnap délelőtt, ahelyett hogy otthon a melegben ülnék. Ráadásul el is tévedünk, de csak picit, így kicsit kalandozunk a rekettyésben is, megint hátrébb sorolódunk, de haladunk rendületlenül. Ahol kell, gyaloglunk, ahol lehet, futunk Már érzem a lábaimat, érzem, hogy fáradok, 14,5 km-nél járunk, tudom, hogy innen már megvagyunk. A függőhíd nem esik jól, a tériszonyom miatt csak átbotorkálok rajta, de ezen is túl vagyok, szépen bekocogunk. 3.06 a vége, jöhet a jól megérdemelt forró zuhany, a befutó ajándék pedig egy irtó klassz csősál.
Befutunk.
Ui: azóta az izomláztól se leülni, se felállni, se jönni, se menni nem tudok. De alig várom, hogy jövőre újra nekivágjunk!
Vasárnap szezonzáró futás a Naszályon. 17 km 600+ szint. Alig várom!
...amikor a magassarkút futócipőre cseréled.
Mániám, hogy tavasszal levágatom, ősszel növeszteni kezdem a hajam. Nincs sok értelme, de így szoktam :) Mivel most határozottan ősz van, növesztési fázisba léptünk, ehhez pedig először le kellett vágni - vagy legalábbis formára tépni. A vicces az, hogy már a fodrászom is úgy vágja, hogy futásnál majd össze tudjam kötni, és két kolléganőmnek is ez volt az első kérdése. Jó, mindhármam futnak maguk is.
Egyébként nyáron, az IronGirl futás előtt lehetett ingyen fonást kérni, akkor nagyon sajnáltam, hogy rövid(ebb) a hajam.
(Off: milyen jó ez a XXI.század, a villamoson is lehet blogolni.)
Ki korán kel, megelőzi a Napot.