Az egész reggel olyan fura volt. Bár mostanában furcsák a reggelek. Egész pontosan az ég. Elképesztő színekben játszik, furcsa szögben esik be a fény, sosem látott színeket festve a falra.

De a mostani nem ilyen volt. Hiába volt 7 óra, sötét volt. Egyszínű, fekete égből szitált a köd. Azért nekiindult, ha eldöntötte,megy. Meg aztán eddig minden nap eljött a hajnal, miért épp ma ne tenné - gondolja.

Lassan, komótosan halad. Az utcák gyanúsan üresnek tűntek, még a vasárnap kora reggelhez képest is. Sehol egy lélek sem látszott. Sem ember, sem állat, sem gép.

Szereti a magányt, nem fél, nem zavarja. Talán csak az, hogy továbbra is késik a napfelkelte. Se egy fényes csík, se egy rés a felhőtakarón. Sötét, mozdulatlan égből szitál a köd.

Csak a parton ijed meg. A víz sem mozdul. Összefüggő, barna massza. Nem hullámzik, nem folyik, csak áll. Soha nem látott még folyót, ami állna. A tökéletes, süket csend is félelmet kelt. A színek és az állatok hiánya is. Se Nap, se fény, se szín, se hang. Megdermedt, megállt az idő. Vagy csak kiesett belőle.

Arra gondol, ilyen lehet a halál.