Anyu fut

Anyu fut

Salomon City Trail 9 km - Update :)

2015. szeptember 26. - Benes Bea

Ez viszont egy csúcsszuper kis verseny volt, elejétől a végéig élveztem minden percét! Sőt, valójában már a rajtcsomag átvételénél jól kezdődik, kiderül, hogy benne vagyok az első 200 nevezőben, így kapok ajándék sapkát :) A csomagot pedig egy szuper kis zsákban adják, sajnos fekete, így azonnal lenyúlja a gyerek, ahogy meglátja.

Én szeretem a terepfutást, így szeretem a city trail műfaját is, jó, hogy a város közepén, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyen lehet kipróbálni. Szerintem sokaknak hozza meg a kedvét a terephez.

Ehhez képest nincsenek sokan, bár mi csak a 4,5 és 9 km-es táv együttes rajtjára érkezünk meg, a korábbi futamokat nem látjuk. Néhány százan gyülekezünk, örvendetesen alacsony létszám az előző heti Wizz Airhez képest. Persze itt a hosszú táv is "csak" 9 km, igaz, közben fel (meg le meg fel meg le) kell futni a Gellérthegyre.

A rajtnál taktikusan leghátulra állunk, én terepen mindig lassú vagyok, ide meg tényleg csak élvezkedni jöttem, nem akarom feltartani azokat, akik tudnak és akarnak is itt gyorsan futni. A pálya rögvest emelkedővel indul, az első másfél kilométer szörnyen soknak tűnik, de utána kényelmes, kellemes - a szobornál a kilátás pedig egészen káprázatos még mindig, nem hiszem, hogy meg tudnám unni.

A talaj elég vegyes, van beton, salak, föld, és hepehupák. A kör végén pedig ott a lépcső :) Itt veszítem el sajnos Renit, én elég jól bírom (magamhoz képest, nem  a zergékhez), így megfutom a lépcsőt is, aztán még egy kis emelkedő, utána pedig 500 méter a befutóig - illetve hát nekünk jön a második kör. 31 perc, ez teljesen jó, az előzetes terv egy óra volt a 9 km-re, szerintem meglesz.

A következő körön már nem tartalékolok, gyorsabb is vagyok, és ismerem is a pályát, így merek már tempósan menni. Még a lépcsőn is jól esik felfutni, azért persze már érzem a combjaimat. A végén még van erőm egyet sprintelni, jól is esik. Ez a köröm gyorsabb is, sikerül az egy órás menet - ezért nem értem, hogy Reni hogy kerül elém a célba?! Kiderül, hogy ő most csak 4,5-et ment, de látom rajta, hogy őt is megfertőzte a terep, immár menthetetlen :)

Másnap enyhe kis izomláz a combomban és a fenekemben, de ezt el is várom a szintes futásoktól :)

12049544_1699167323634828_8332278115326351870_n.jpg

Én és a lépcső :) 

 

Ui: ma a Gellérthegy előtt futottam el, eszembe is jutott a citytrail, hogy én a múlt héten itt rohangáltam, jaaa és én innen még utána hazafutottam, jé, tényleg, még egy 7-es volt síkon :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyufut.blog.hu/api/trackback/id/tr807838010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása