Én valójában nem is akartam elindulni ezen a félmaratonon.

Sose volt a szemem előtt a K&H Balaton Maraton, túl sok szám volt, túl sok nap, meg messze is van. De amikor Reni említette, jó ötletnek tűnt, megszervezhetőnek, a Balatont meg amúgy is imádom.

Aztán eljött a nap, de nem éreztem magamban a harci lázat. Igazából és őszintén a hátam közepére nem kívántam a 21 km-t, teljesen kielégítőek most nekem a max 13-14 km-ek, amiket otthon tolok. Ráadásul az időjárás is megbolondult, a Balaton parton pokoli szél tombolt, még kabátban is fáztam, el nem tudtam képzelni, hogy milyen lesz itt átfutni.

Orkán erejű szél, a partra kicsapkodó hullámok - a pocsolyákról akkor még mit sem tudtam.

Nem is készültem erre a futásra, sem testben, sem fejben, sem étkezésben. Viszont náthás voltam és meg is jött, csak hogy kimaxoljam a helyzetet :)

A pálya másik felén ideális futóidő, szélcsend, napsütés, próbálok erre koncentrálni.

Tessék-lássék bemelegítek, megcserélem a pólókat, alulra a hosszú ujjú, rá a "céges", lent marad a térdnadrág.

Szakaszos rajt van, de szerencsére nem vagyunk sokan, így is 4 perc, mire a rajthoz érünk. Egy nagyon rövid szakaszon kell csak előzgetnem a lassabb sporttársakat, az első kilométerem 5.50-es - és itt döntöm el, hogy akkor most megpróbálok PB-t futni. Két választásom volt, vagy visszalassulok, vagy megpróbálom bevinni 2 óra alá az időmet. Nincs racionális oka, de nincs veszítenivalóm, ha elfogyok a második körre, hát elfogyok, legfeljebb belesétálok. 

Ezzel a felszabadító gondolattal loholok tovább, a pálya meglepően jó, két azonos kör, egy fordító van csak benne, ezután jutunk ki a partra - bele a viharba :) Oldalról kap bennünket a szél, cibálja a rajtszámot, a hullámok kicsapnak a partra, ahol egyébként is áll már a víz. Engem telibe is kap egy hullám, de nem sikítok, a szél hamar meg is szárít,  csattogok a pocsolyákba, és ha lehet, még jobban rákapcsolok, hogy innen minél hamarabb kijussak. Óriási respekt az itt álló önkénteseknek, nem elég, hogy adják és nyújtják az innivalót, tűrik a hideget, szelet, vizet, még szurkolni is van erejük. És elképesztőek a szurkolók is, akik ezen az oldalon állnak, igyekszem megint minden felém nyújtott gyerekkézbe pacsizni, a szüleik hálásan megköszönik, pedig tudhatnák, hogy ez nekem sokkal-sokkal többet ad, mint nekik.

Végre vége a parti kilométereknek, legalábbis az első körre, innen még kb 3 kilométer a rajt-cél zóna, a 10. kilométernél 56 percnél vagyok, a kapun 58 perckor haladok át, egyelőre belül vagyok a tervezett időn. Nem frissítek, egy ideig el is veszekszem magammal ezen, hogy kellett volna, mert el fog fogyni az erőm, leesik a cukrom, stb, ez a pár másodperc veszteség belefért volna. Újra fordító, 13 km-nél járunk, újra jön a part, egyáltalán nem esik jól, érzem, hogy fogy az erőm, itt van egy alapos hullámvölgyem, nézem az órát, nem tudom, mennyit lassultam, hol járok az időtervhez képest. Megfordul a fejemben, hogy elengedem ezt az időt, kit érdekel, fáj ez az egész, hideg van, fázom. A hisztinek aztán véget vett egy nagyon józan hang a fejemben, aki azt mondja "Te döntöttél így, hogy megpróbálod elérni a célod. Tudtad, hogy nem lesz könnyű, hogy valószínűleg fájni fog, hiszen edzésen is szenvedtél már így. De eldöntötted, most itt a lehetőség, csináld végig, lássuk, mennyi van benned!" Úgyhogy összeszorítom megint a fogam, el akarok jutni a frissítőig, itt iszok 2 korty isot és 2 korty vizet, 10 mp, loholok tovább. Fejben megint szakaszolok, a nádas után már csak 3 km. A sétányon mégis van arra erőm, hogy egy szél által elfújt gyerekkabát után fussak: apuka pakolja a kocsiba a gyerekeket, a kabátok a babakocsiban, a kicsiét felkapja és viszi a szél, gondolkodás nélkül megfordulok, utánafutok, visszaviszem neki, apuka nem érti, de hálás és köszöni, kérem, hogy szurkoljon nekem :)

Ez az utolsó 3 km nagyon nehéz, ólomlábakon járok, szerintem veszettül lassulok, már nem is tudom kiszámolni, hol járok, jó vagyok-e még, ezért inkább próbálok visszafelé számolni, ha 1:58-ra szeretnék beérni, akkor a következő kilométerekhez ekkor és ekkor kell érnem. Ez megy is, úgy látom, még mindig belül vagyok az időn, meglesz ez, még egy kicsit kell kibírnom. Azért bánt, hogy az erőm végét járom, látom, hogy van, akiben még maradt tartalék, tempót vált és elsuhan, én csak összeszorítom a fogam, és küzdök, a célegyenesben már láthat Peti, itt már nem lehet szenvedni, látom az órát, hirtelen rám kiált Szilvi, úristen, de örülök neki, de még van pár méter hátra, és megvan!

Bent vagyok, a hivatalos időm 1:57:35, az eddigi legjobb időmnél 4 perccel jobbat futottam! Ráadásul a második köröm egy perccel jobb lett, mint az első :)

Nem tudom abbahagyni a vigyorgást, nagyon kifutottam magam, de totális extázisban vagyok, Peti elém jön, ölelgetem, mutogatom neki az órámat, de jobban érdekli a befutócsomag tartalma.

Megvárjuk Renit, ő is fantasztikusat fut, velem ellentétben pedig szépen, könnyedén érkezik be. Közben a szpíker folyamatosan az én nevemet mondja, vagy 5-ször befutok szerinte, mire rájövök, hogy a szőnyegnél állunk, a chipem bezavar, gyorsan arrébb megyek, ne legyen zavar az erőben :)

A másnap kicsit fáj, izomláz van imitt-amott, de azért elmegyek egy átmozgatós Kopaszi körre. És vigyorgok, amikor csak eszembe jut a PB :)