Most lettünk igazi teljesítménytúrázók: végre mi is eltévedtünk. Ha nem is nagyon, de azért jó pár kilométert beletettünk a lábainkba, a 20.8 km helyett én 22,3-at mértem, Rajmund 24-et. A végén aztán tepernünk kellett, hogy beérjünk szintidőn belül, de végül sikerült 4:45 alatt. 

Pedig jól indult a nap, a Google-t felülbírálva 20 perccel hamarabb érek a rajtba, mint ahogy az útvonaltervező ajánlotta, a nevezésnél összefutok Timivel, akivel az első túrámon mentem. Kényelmesen nevezek, még van idő egy gyors mosdóra is, mielőtt indulunk. Az itineren látom, hogy nagyon vázlatos, szűkszavú, és sajnos nem nyomtattam színes térképet sem. Ráadásul elég dekoncentrált is vagyok, gyakorlatilag garantált volt az eltévedés.

A túra elején jól haladunk, az első EP után viszont rögtön rossz jelre váltunk, az Anna rétnél kicsit keresnünk kell a zöld sávot, de egy kis előrefutással még kompenzálok. A második pontot viszont nem találjuk, amíg gyakorlatilag szembe nem jön velünk egy lány személyében. Ránk köszön, kérdezi, megtaláltuk-e a Kossuth-szobrot. Nem, de még keressük. Jó - mondja, mert hogy ő az. Mármint a második EP, csak ő sem találja a szobrot, viszont ad pecsétet, és mint kiderül, egy téves útbaigazítást. Elindulunk tovább a zöldön, de gyanús, hogy betonon kellene haladnunk, hát visszafordulunk. Megtaláljuk a lányt és a szobrot, amiből semmi nem látszik, annyira benőtte a zöld. Elhisszük, hogy ott van, és megyünk tovább, most már a jó irányba.

Harmadik pont a Szépjuhászné. Ismerős terep, sokat futunk erre, mégis elrontjuk. Valahol a piros és sárga sávokat összekutyuljuk, és megyünk egy majdnem párhuzamos úton, mint amin kellene. Az Erzsébet kilátónál vesszük észre, hogy tökre nem itt kellene lennünk. 

Nem a köd miatt volt

Gyors kupaktanács, Reni és Rajmund megfejti, merre vagyunk, hol kellene lennünk és hogyan jutunk oda. "Átvágunk", és egy kis kerülővel elérjük a piros megfelelő részét. Persze itt sem egyszerű, nem mindenhol egyértelmű a jel, több túratárssal közösen is tévelygünk, még vagy kétszer simán elmegyünk másik irányba.

Engem ez iszonyúan bosszant, amíg végig nem gondolom, hogy végülis mi a bajom? A plusz kilométerek nem zavarnak, az időmbe belefér, hisz Peti meccsen van - legfeljebb a szintidő miatt aggódhatnék. Így fejben rendezve a dolgokat már másképp is indulok tovább, megtaláljuk a következő pontot, és innen már gyakorlatilag csak mi bizonytalanítjuk el magunkat néha.

Makkosmáriától visszamegyünk a Normafához, ahol továbbra is akkora a köd, hogy semmit nem látunk. Innen elügetünk a Libegőhöz, igyekszünk kilépni, hogy bent legyünk a szintidőn, de van még jó pár kilométer és jó pár méter szint is előttünk. Ismét megmásszuk a János-hegyet, megint megnézzük az Erzsébet kilátót, már ha látnánk a ködtől. Újra Szépjuhászné, és innen csak a sárgán kell eljutnunk a célig.

Végre megmutathatom Reniéknek a sárgát, elég hamar meglátják, miért szívom a fogam, hogy ez a vége :) A Balboa körről jó sok része ismerős, most is jó kis sár borítja, de azért tudunk szépen, tempósan haladni itt a végén.

Van még bennünk erő is, bár nem futunk, haladunk határozottan, így még épp becsúszunk szintidőn belül. A célban találkozunk a Kossuth-szobros lánnyal, megkapjuk a megérdemelt oklevelet és kitűzőt, és már mehetünk is.

Ez volt az első túra, amin eltévedtünk, bár tudom, hogy ez terepen gyakran előfordul. A turistajelek nem mindenhol egyértelműek, szalagozás pedig itt most nem volt. Az itiner is vázlatosabb volt a szokásosnál, látszott, hogy olyan valaki írta, aki jól ismeri a terepet. Sajnos néha ami számára egyértelmű volt, az a hozzánk hasonló kezdő túrázóknak kicsit félreérthető. Számomra tanulság, hogy ilyenkor jobban kell figyelnünk a térképre és az útvonalleírásra együtt, akkor kevesebb a hibalehetőség.

De ezzel együtt, vagy ettől függetlenül ez is egy remek túra volt, nézzétek Reni képeit: