Anyu fut

Anyu fut

NRC Futóklub

2016. április 14. - Benes Bea

Már áradoztam nektek sokszor, hogy mennyire klassz volt tavaly a Nike Futóklub a Margitszigeten, mennyire sokat segített a maratoni felkészülésemben, pedig alig egy-két nyári hónapot tudtam járni rendszeresen.

Idén is indul szerencsére, április 13-án volt az első, megbeszélve a gyermekkel, elmentem rá. (Szerencsére a fonódó villamossal elég hamar hazaérek este is.)

Idén is előre kell regisztrálni, a helyszínen változott csak a rendszer. Nincs QR kód, csak az e-mail címed kell, és már választhatsz is karszalagot. Attól függően, hogy milyen iramban futod a szigetkört, kapsz egy karszalagot, később ennek színe alapján sorolnak csoportokba. Én biztonsági játékos vagyok, úgyhogy azt mondom, 6 perc alatt futok egy kilométert, persze ez nem igaz, tudom gyorsabban is, sőt, de nem bízom magamban, és első alkalommal inkább felmérném, mit tudok.

Így aztán nem csoda, ha a kezdő csoportban találom magam. A közös bemelegítés után futunk 5 laza kört, aztán nyújtás, futóiskola, 6x100 m repülő, majd nyújtás, és három kör ebből: 100 m repülő, 100  m séta, 100 m repülő, 100 m séta. Fújunk egyet, majd még 2 kör ugyanebből. Ezután pedig már csak 3 levezető kör van, és a közös nyújtás (amit én ellógok).

Az edzés összesen másfél óra, és a legnagyobb tanulsága, hogy ez nekem a komfort zónán belül van. Nem mondom, hogy nem hajtottam, és nem volt nehéz a repülő, de simán tudtam tartani a lépést az élcsapattal. Sikerült bebizonyítom magamnak, hogy nem vagyok kezdő már, és hogy a fejlődéshez igenis nagyot kell tudni álmodni, és meg kell szenvedni.

Szóval jövő héten eggyel feljebb lépek, és bevállalom az 5.30-as tempót, hátha egyszer valóban az lesz az állandó.

comfort-zone-beautiful-place-nothing-grows-quote-sanuk-osochic.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyufut.blog.hu/api/trackback/id/tr138615256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása