Anyu fut

Anyu fut

A Vértes

Icebug Vértes Terep Maraton

2017. március 26. - Benes Bea

Az idei első verseny újabb pipa a bakancslistámon. A VTM-re 2013 óta szeretnék eljutni, amióta láttam ezt a videót:

 VTM2013

Idén végre sikerült is, a Terepfutas.hu megváltozott nevezési feltételei mellett is bejutottam. Félmaraton a táv, abban már van kihívás, de még élvezet is.

A hét elején még esőt és hidegfrontot ígérnek, de persze, ahogy közeledik a verseny napja, alakul ez is. Nem lesz meleg, 7-12 fok, de nem esik. Viszont a szél fúj, legalábbis Száron, nagyon, jegesen, úgyhogy csak annyit vagyunk kint a tornateremből, amennyit muszáj.

Telekocsival megyünk le, ez is zökkenőmentes, nincs egy óra az út, így marad sok-sok időnk pacsizni, felvenni a rajtcsomagot, átöltözni (többször is), mosdóra. Itt egyébként is minden zökkenőmentes szokott lenni, nagyon profi a szervezés, a crew tüneményes és teszi a dolgát, minden értünk, futókért van.

9-kor elrajtol az ultra és a maraton mezőnye, 10-kor pedig mi. Rövid ujjú, azon hosszú ujjú, alul capri, és a csodás Skechers cipőm. Hátizsákban víz, gyümölcspüré, itiner, ujjamon a dugóka.

A szintrajz szerint az első kb 7 km a szívás, végig emelkedik keményen. Ehhez képest örömteli meglepetés, hogy az első 2-3 km csak kissé emelkedik, viszont aszfalt, ami a terepcipőben annyira nem finom, de itt még nem is olyan rossz, mint majd visszafelé lesz.

Aztán befordulunk az erdőbe és jön az emelkedő. Nem sz@rozik, határozottan, meredeken és sokáig tart. Egy ideig rugózok, ahogy Momma mondja mindig, nem nézek fel, csak tolom neki, aztán van, ahol belesétálok. Jó tempósan, előzgetek rendesen az aktív kirándulótempómmal. Az az igazság, hogy egyrészt éhes vagyok, 5-kor keltem, akkor reggeliztem, most viszont már 10 óra elmúlt, és nem ettem. Oké, tudom, ez hülyeség, ezért be is nyomom az Annától kapott Kubu püré felét, iszok rá pár kortyot, jobb is lesz. De óvatos is vagyok, nem ismerem a terepet, nem akarom szétcsapni magam, szeretnék szintidőn belül beérni. Vagyis a titkos vágyam, hogy 3 órán belül érjek be, de ebbe bele se gondolok. Legyen meg az első 7 km 1 órán belül, akkor már baj nem lehet.

Persze csak az időt látom, hogy hol járunk azt nem, de időnként egy-egy sporttárs órája megzizzen, jobb esetben a távot is mondja az app, onnan be tudom lőni, hogy állunk.

Jól, nagyon jól, az első 5 km 36 perc, van miből visszavenni hát. Az első frissítő 10 km-nél van, ide szeretnék eljutni másfél órán belül. Nem hiszek a szememnek, amikor meglátom a frissítés, 1:12 az első 10-esem, és tudom, innen már jól futható az út. Eszek egy kocka csokit, egy fél szelet almát, iszok kólát, és leveszem a hosszú ujjút. Meleg van, itt nem is fúj a szél, de süt a Nap, van ereje. 

És innentől nem fogom vissza magam. Nem sprintelek, ésszel futok, nem hagyom, hogy a cukor vigyen, tartom a tempót, de szépen megfutok minden emelkedőt és huplit, csak a sáron (mert azért csak elrejtett Csanya egy sáros szakaszt, csak az íze végett) sétálok, ha muszáj. A következő frissítés 16-nál van, ha ide eljutok 2 óra alatt, minden rendben lesz.

Nem hiszem el megint, de 1:50-nél érem el a frissítést, Csipi van itt, nála csippantok, és a legszebb mondatot is tőle hallom: "Már csak 5 km a célig és végig lefele!"

Van időm bőven, kicsit depózok, de végül csak annyit állok, amíg iszok (izót, mert itt merek, és kólát, hogy baj ne legyen), felmarkolok egy kocka csokit, egy szelet uborkát és egy kocka sajtot. Sétálva megeszegetem, nem rohanok sehova, egy mellettem elfutó srác megpróbál húzni, rámosolygok, de sétálok tovább, amíg meg nem eszem. Később utolérem és le is hagyom, de jólesik, hogy figyel rám (ami itt persze nem meglepő).

5 km és tényleg majdnem végig lejt - hát, olyan terepfutósan, kicsit kell azért mindig a lejtőn is felfelé futni :D

Imádom, egyszerűen imádom minden percét, már tolom neki, már szeretnék 2:30 alatt beérni. És egyszer csak itt a falu és az aszfalt, jaj, ez fáj, nem esik jól, de ahogy hallottam, senkinek sem, a terepfutó cipő nem csillapít. Más kérdés, hogy ilyen terepviszonyok mellett simán lehetett volna aszfaltosban is futni.

Befordulok a célegyenesre, sokan jönnek szembe, biztatnak, tapsolnak, kolompolnak, imádom az egészet, vigyorgok, mint a birsalma, 2:23 az időm, elképesztő nekem, és úgy, hogy érzem, maradt is még bennem, nem futottam ki teljesen magam.

Megtalálom a többieket, eszünk (3 féle étel, üdítő, KÁVÉ is van), gyorsan átöltözünk, és indulunk is haza. Mindenki boldog, mindenkinek sikerült szuper időt futni, és már azt tervezgetjük, hogy jövőre akár a maraton se lenne túlzás.

 17523236_612033885662753_8047213818662616040_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://anyufut.blog.hu/api/trackback/id/tr5212371841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benes Bea 2017.03.27. 08:28:08

Köszi :) Igen, nagyon, most már én is tudom! :)
süti beállítások módosítása