Ezzel a közösségi futással is már évek óta szemezek, mert mennyire jó már, hogy néhány srác veszi az időt, energiát és fáradtságot, útvonalat jelöl, leírást készít, különböző színű papírvirágokat alkot, és mindezt csak úgy, nekünk, nőknek, lányoknak, asszonyoknak, csajoknak. Az már csak a hab a tortán, hogy mindez terepen van, a koktélcseresznye pedig rajta, hogy az egyik szirom virágaira a gyerekek, akik a készítésben segédkeznek, saját üzeneteket is írnak. Imádnivaló az egész.

Idén nem volt kérdés, hogy részt veszek rajta, szerencsére társaságom is akadt, nemcsak Anna szólt, de az AFE-ból is elég sokan jelezték, hogy jönnének. Végülis női futóklub, vagy mifene, saját terepfutó szakosztállyal, muszáj képviseltetnünk magunkat :) Meg is szerveződnek a kocsik, ki kivel jön, hogy jut fel, és még a reggel eleredő eső sem szegi senki kedvét. Bár a szervezők ígérik, a rajtra eláll, én kicsit aggódom a virágokért.

A parkolóból lejutni sem egyszerű, igaz, csak néhány száz méter, de már reggel annyira saras, csak fától fáig merünk haladni, van, aki el is esik - ez aztán többször előfordul majd még. 

Lepakoljuk a batyut, hatalmas terülj-terülj asztalkám van, szerzünk itinert, megtaláljuk a többieket, Annáék is megérkeznek, és lassan indulunk is.

Rövid eligazítás után együtt vágunk neki az első körnek (rózsaszín), itt vannak az egyedi virágok, nekem egy szívecskés jut <3

1. kör - A reptér
Ezzel a körrel érdemes mindenkinek kezdeni. Szép sík és füves, jól belátható kör a vitorlázó repülőtér körül. Az elején szinte úgy érzed, visz a lábad és alig tudod levakarni a mosolyt az arcodról. :) Ez természetes, hiszen egy remek futáson vagy csomó kedves ember társaságában, de fontosabb az, hogy az útvonal enyhén, alig észrevehetően lejt. Mikor azonban elérsz a házakhoz, és a kör felénél visszafordulsz, megváltozik a történet, és ami eddig lejtő volt az enyhe emelkedővé válik, de gond egy szál se, hiszen ekkorra már bemelegedtél és ugyanolyan lelkesedéssel tudod teljesíteni a szakasz maradékát. A végén van egy kis átkelés egy fasornál, de semmi extra.

Minden kör (szirom) végén megérkezünk a frissítő-kezdőponthoz, itt lehet enni-inni, sorokat rendezni, útbaigazítást kérni. Mi két csapatra oszlunk, Anna, Kati, Gabi és én szeretnénk végigmenni az összes szirmon, a többiek nem, így különválunk. Mi a leghosszabb körrel kezdünk, taktikusan, azon legyünk túl. Így nekivágunk a kék körnek.

4. A Kék kör
A leghosszabb kör. Itt azért már van táv is és szint plusz a terep is technikásabb néhol. Bár inkább a hossz és a szint jellemzi jobban. Nincs igazán jó szakasza, és cseppet se szép.
Aki ismeri a Balboa kört, annak a sárga jelzéses szakasza ismerős lesz. Átmegyünk Hűvösvölgybe a Nyéki-hegy érintésével, melyet egy emelkedővel kezdünk. Később lefelé haladunk széles szekérúton és erdei ösvényen vegyesen. A sárgával jelzett szakaszon fontos figyelni a jelzéseket, nehogy letérjünk róla, mert elkavarhatunk. Van olyan rész, ahol a széles útról kell egy balos letérőt tenni keskeny erdei ösvényre, ami aljasan gyökeres, és még lejt is egyik oldalra. Természetesen azért szalagozással próbáljuk a kritikus helyeket megjelölni.
Visszafelé a kék jelzésen haladva egy hosszú, keserves emelkedő a jutalmunk. Néhol meredek, de inkább csak fárasztó. Van aki perverz módon élvezi, mert megdolgoztat (én is ezek közé tartozom), de sokan utálni szokták. :) Az egyetlen jó dolog benne, hogy széles az út, és a repülőtérrel párhuzamosan haladó szakaszáról szép kilátás nyílik a reptérre és a szemben látható HHH-ra, Vihar-hegyre és a társaira.

Meglepő módon nem volt nehéz vagy megterhelő, persze az emelkedőkön tempósan sétáltunk, de kellemesen tudtunk haladni.

Utána jött a piros pihenésképp, az legalább lefele indul.

3. Piros kör
Következő körünk egy 2,7 kilis útvonal. Nem könnyű, bár az elején végig lefelé haladunk, de örök tanulság, hogy valamikor ennek is meglesz a böjtje. :)Az útvonal érinti a macis játszóteret... A térképen jelöltem parkolókat melyek a legközelebb helyezkednek el a Határ-nyereghez, de ez a kör is érint parkolót, mely bár kicsit messzebb van a rajttól, de kényelmesebb útvonalon lehet megközelíteni.
A jelzést tekintve végig a piros kört kell követni, végén becsatlakozunk a sárga, majd a kék jelzésbe, de a piros kört is végig jelölik! A kör érinti a házakat és ott egy rövid szakaszon aszfalton kell haladni a Kondor úton. Egyszer egy éles fordulóval ismét be kell mennünk az erdőbe, és innen kezdve egy folyamatos emelkedőn haladunk, ami baromi fárasztó lesz. Nem próbálom szépíteni, végig lehet kocogni, de nagyon beosztósan, nem elkapkodva. Lesz leágazás, ahol szalagozással megerősítjük a helyes irányt.
A végén eléritek a sárga jelzést, ahol jobbra lefelé kell megindulni, hogy visszaérjetek a rajtba. Ez fontos, mert balra haladva egy másik kör teljesítésébe vágnátok bele. Szóval jobbra! Jobbra!

Ezután belecsapunk a lecsóba, úgy döntünk, nekivágunk a sárgának. Amiben benne van az a szakasz is, ahol a legelején lejöttünk, csak azóta már felázott, és jó pár futócipő taposta. Pedig kellemesen indul, de a vége..

2. Újlaki
A legtechnikásabb szirom, mely bemutatását kicsit kurtára szabtam...
Szerintem ez a legcsodásabb kör, hiszen felvisz az Újlaki-hegyre. Persze a szépségért meg kell dolgozni, technikás a terep sziklás és van benne szint is. A kilátás viszont mindenért kárpótol! Ajánlom mindenkinek!

Igazi öröm és boldogság, amikor kijutunk a virág közepére, nagy-nagy megkönnyebbülés, hogy a többi már ennyire nem lesz nehéz :) Ezért a látványért viszont MUSZÁJ felmenni:

Annától elbúcsúzunk, ő még nekimegy a lilának, az a legrövidebb,  mi viszont a zöldön indulunk.

5. Zöld kör
A következő kör, amit bemutatok. Az első felében van egy emelkedő, amit lehet szeretni vagy utálni, de figyelmen kívül hagyni azt biztos, hogy nem. :) Az emelkedő, mely a 2,8 km-es kör első szakaszán található, szerintem jó próbatétel, hogy saját kitartásunkat teszteljük. Ahogy haladunk a fák között, azt érezzük, hogy fokozatosan egyre meredekebbé válik az útvonal, és a végén már igazán nehéz futó mozgást produkálnunk.
Az emelkedő vége látható és ott lebeg célként, ami próbára teszi kitartásunk. Vajon végig tudunk futni? Esetleg megtör minket és átváltunk gyaloglásba? A történet még viccesebb, ha nem egyedül, hanem többen haladunk. Velem már előfordult, hogy hárman futottunk és senki se akart elsőként belesétálni, holott már mindannyian nagyon küzdöttünk. :)
Miután felértünk futva vagy sétálva, jöhet a megkönnyebbülés, és megindulhatunk egy lefelé haladó hosszabb szakaszon. Az útvonal széles fákkal szegélyezett, és szinte csak pakolnunk kell egymás után a lábunkat. Ügyelni kell a szalagozásra, mert két kereszteződésnél jobbra kell fordulnunk, ezt sokan el szokták téveszteni! A kék jelzéses szakaszon elhaladunk a híres Oroszlános szikla mellett is. Ez sokaknak ismerős lehet, akik gyakran járnak az Árpád kilátó és a Határnyereg között.

Szerintem ez az egyik legkellemesebb szakasz, ismerős is a Panoráma-körről, jó érzés volt végigmenni rajta.

Most nem depózunk a két kör között, rögtön neki is vágunk a legrövidebb szakasznak.

6. Kis kör
Végére maradt a legrövidebb, 1,4 kilis kör bemutatása. Aki nem is teljesíti a teljes távot, ezt a köröcskét annak is kötelező.
Nagyon rövid és nem is túl nehéz. Nem vészes a történet, lefelé kocogós, kellemes, széles erdei ösvény. Egyedül a letérésnél kell figyelni, ahol a kék jelzésről a zöld kör jelzésre váltasz. Vissza a rajtba enyhe emelkedő, kényelmes széles erdei ösvényen...
Rövid és egyszerű. Lazításnak vagy levezetésnek ideális.

Ezt hagytuk a végére, hogy meglegyen a "már csak 1 kilométert kell futni" érzés, de mivel itt mindenki végigment, sajnos a virág elfogyott, mire odaértünk. 

Csodálatos volt ez a majdnem 17 km, szerintem holnap mindenhol izomlázam lett, ha nem az emelkedő vagy a lejtő, akkor a csúszós, mély, cuppogós sár dolgoztatott meg minden izmot a lábunkban. Még felküzdjük magunkat ismét a sárgán, van, ahol csak négykézláb megy, pedig a Nap is kisüt, de kegyetlenül csúszik felfelé is.

A cipőre pedig megint vár egy alapos takarítás :)

(Köszönet a képekért Nagy Katinak, az útvonal leírásokért pedig a szervezőknek! Megtaláljátok őket a Facebookon itt.)

Januárban bár terveztem, de a végén mégis elmaradt az összegzés, így most februárban írom meg az elmúlt két hónapét egyben.

A decemberi pihenés után januárban indult az alapozás, a terv 200 km volt, utána 10-10 százalékkal szeretném emelni a kilométerek számát. Mivel a február rövid hónap még szökőévben is, így elég ambíciózus elképzelés volt :) Ráadásul a havi egy TT sem számít bele sajnos, szigorúan csak a futás kilométereit számolom.

A január szép is lett, 202 km futás, 19 km túra, sok-sok gerinctréning, nyújtás és jóga. A február ehhez képest már nehezebben lett volna meg, de ezt csak magamnak köszönhetem, az ellustálkodott heteket be kellett volna hozni a végén Egy huszáros hajrát terveztem a hónap végére, 27 km-es YT-val, és még hétfőn egy kicsivel, de az élet közbeszólt, egy vírus ledöntött a lábamról, így a hónap elég karcsú lett: 192 km futás, 19,5 km túra, 4 gerinctréning, 3 nyújtás és 4 jóga.

És bár az időjáráson most épp nem látszik, már március van, jön a tavasz előbb-utóbb, és az mindig jó :) Én pedig ismét elhatározom, hogy minden alkalmat kihasználok a futásra, mert bármikor közbejöhet valami, inkább legyen több a kilométer, mint kevesebb :)

A jól sikerült BÚÉK 20 után döntöttem el, mintegy újévi fogadalomként, hogy havonta egyszer végigmegyek egy teljesítménytúrán. Közben Reni is csatlakozott a lelkesedésemhez, így együtt néztük ki februárra a Kápolnák nyomában 22,5 távját. 

Én TT szűz vagyok, azaz nekem gyakorlatilag minden túra új, érdekes, izgalmas, még ha az útvonalakat hellyel-közzel ismerem is sok esetben. Legalábbis amikor ott vagyok, bevillan, hogy itt már voltam :)

A túra vasárnapra esett, abban biztos voltam, hogy aznap nem futok már, legfeljebb ott belekocogok majd, ezért előző nap terveztem egy hosszabbat futni. Ez elég jól sikerült, 28 km jött össze, amit azért másnap éreztem a lábaimban.

A szombati kellemes napsütéses időt vasárnap reggelre természetesen eső és hideg és szél váltotta, bele se mertem gondolni, milyenek lesznek az utak odafenn. Pláne, hogy gyakorlatilag két hete esik, de legalábbis szitál, esélye sincs a földnek felszáradni. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább nem jégen kell majd csúszkálni, ha elesek, a sár legalább puha.

Időben odaérek a Szépjuhásznéhoz,van időm nevezni, megint a 7-es vagyok, bár most nem 007, de mivel ez a szerencseszámom, örülök nagyon. Megvárom Reniéket, aztán hárman szépen nekiindulunk. A túrán 3 táv van, a 8-as, a 14-es és ha mind a kettőn végigmész, a 22-es - ami valójában 19,5 km lesz. Mi taktikusan először a hosszúnak vágunk neki, úgy vagyunk vele, legyünk túl a nehezén. Az eső folyamatosan esik, nem erősen, de kellemetlen, főleg a széllel együtt. Nagyon fázik a kezem, egy idő után kénytelen vagyok felvenni a kesztyűt is, hiába ígértek 8 fokot, nem érzem annak. 

Az útvonal saras, de egyelőre járható, alig-alig cuppogunk, nem is nagyon csúszkálunk. A Tündér-hegy még párában is lélegzetelállító, milyen lehet innen a kilátás napfényes időben:

Ez az útvonal egész hosszan és meredeken halad betonúton, lakott területen, de hiába, itt sikerül majdnem eltévednünk, bár a szöveges itiner nagyon jó, a Béla király út valahogy nem arra van, ahol írják, de egy kutyasétáltató bácsi eligazít minket, innentől már jók vagyunk. Baktatunk szépen, lassan elérjük a második ellenőrzőpontot is, a Széchenyi emlékművet, na ez se csúnya:

 Innen tovább a Normafa felé vesszük az irányt, meglepő módon a vacak idő ellenére nagyon sokan futnak, túráznak, sétálnak errefelé. Az erdő lélegzetelállító ebben a ködös, párás időben, óriási fák, belevesznek az égbe, és minden fekete-fehér.

 Nagyon szépen haladunk, igazából még nagyon sárosak sem lettünk, lassan bent is vagyunk a célban, ahol mi áthaladó pecsétet kapunk, iszunk egy kortyot, a tea is jó, és indulunk tovább. Na ez nehéz, a viszonylagos melegből kimenni újra az esőbe, hidegbe, sárba... Most érezzük, mennyire jó is, hogy a rövidebb kör van csak hátra, ennek java részét ismerjük, csak az első ellenőrző pont után lesz más az útvonal.

Na meg a talaj, ami megváltozott, a folyamatos esőtől és  a túratársak lépteitől teljesen felázott, fellazult, most már tényleg bokáig gázolunk a sárban, átázik cipő, zokni, és ha ez nem lenne elég, néhány mountain bike-os is leelőz minket, nyakig beterítve sárpöttyökkel. 

Az első EP után más irányt veszünk, innentől gyakorlatilag csak felfelé megyünk az Anna kápolnáig, gyakorlatilag a fülünkön is próbálunk levegőt venni. Kínunkban csak nevettünk, ahogy Rajmund találóan megfogalmazza, ezen a szakaszon "szembejöttünk magunkkal, és el kellett dönteni, hogy ott hagyjuk az egészet, vagy minden mindegy alapon megyünk tovább". A kápolnától azonban már ismerős terepen járunk, és érzésre gyorsabban is érünk ismét be a célba, mint első alkalommal.

Megdolgoztunk értük

4 óra 7 perc alatt sikerült teljesítenünk a túrát, megkapjuk az oklevelet és a kitűzőt, még egy korty tea, és indulhatunk is haza. Persze mire végzünk, eláll az eső, aztán a felhőzet is felszakadozik :) Otthon egy forró fürdő, és egy jó nagy adag mosnivaló ruha vár :)

Lesz mit takarítani

A túrát mindenkinek csak ajánlani tudom, jó szervezés, kedves önkéntesek, jó frissítés. Az itiner laikusok számára is könnyen követhető, a jelzések egyértelműek, a pecsétek cukik, a látvány pedig fantasztikus - még monszun idején is.

Az egész úgy kezdődött, hogy a PB-s balatoni félmaraton utáni oxigénhiányos és endorfintól túlcsorduló állapotban igent mondtam Reninek arra az ötletére, hogy csináljuk meg idén a BSI Félmaraton Mániát. Én egyszer már nekifutottam, de akkor a nyári K&H előtt lesérültem, így akkor nem sikerült, azóta meg nem foglalkoztam vele.

Ezért aztán egyértelmű volt, hogy megyünk a BSI új rendezvényére, a Zúzmara Félmaratonra, ami a Hungexpóról indul, és a lovin is átfut - háromszor, mivel 3 körös a verseny. Persze közben megnéztük, és nem is kellett volna itt is indulnunk, mert a balatoni is télinek számít, de a jegesmedvés logónak nem tudtunk végül ellenállni. 

Én futok télen is, ezért ez tényleg jó ötletnek tűnt, egy klassz kis vasárnapi edzésnek, amiért gyönyörű érmet, és cuki pólót is adnak.A körözést mondjuk utálom, a szigeten is maximum kettőt, ha jó a társaság, hármat tudok bevállalni, de gondoltam, a hármat itt is kibírom valahogy, a három még nem olyan sok.

Közben kiderült, hogy Reni nem jön a félmaratonra, fáj a sarka. Először még rábeszélem a 7 kilométerre, de végül úgy dönt, kihagyja az egészet. De lélekben velem lesz, ígéri. 

Az időjárás csodásnak ígérkezik, viharos szelet, -13 fokot és 25 cm havat jósolnak egy héttel a verseny előtt. Mire oda jutunk, addigra persze enyhül az előrejelzés, hóról már szó sincs, -4-5 fok lehet, a szél sem erős. A talaj viszont helyenként fagyott, helyenként lósz@ros, helyenként sáros. Választhatsz, melyiken akarsz csúszkálni.

Nem sietek, kb fél órával a rajt előtt érek ki, a ruhatárnál gyorsan végzek, a toitoi-nál sincs még sor. Kicsit lődörgök, kicsit nézelődök, aztán már kezdődik is a bemelegítés, utána besorolunk a rajtzónákba, és már indulunk is. Az AC/DC Highway to hell című számára, amit elég helytállónak is érzek. A 20 fokos csarnokból kifutunk a mínuszokba, ráadásul az aszfalt csúszik is, sok helyen csak totyogunk, legalábbis én. 

Az első kört az ismerkedésre szánom, mármint a pályával, nem a többiekkel. Igyekszem kitapasztalni, hol mire kell figyelni, melyik szakaszt fogom szeretni, melyiket kevésbé. Az biztos, hogy végig nagyon kell a lábam elé nézni, mibe lépek, min csúszok meg. Az első körben még nézem az órám, szeretnék stabil 6 perceseket futni, nem lóverseny ez (hahaha), hanem egy edzés nekem. 

A pálya érdekes, van benne aszfalt, jeges, keményre fagyott föld zúzmarával, sáros föld, ami helyenként fagyott. Viszont ilyen szurkolóink csak itt lehetnek:

(Fotó: BSI)

Azért meglepődök, amikor először rámnyihognak, de csodaszépek. Van kint egy frissítőpont is olyan 4,5 km környékén, le a kalappal az önkéntesek előtt, osztják a vizet, izot, és közben még bíztatni is van erejük. Én simán kockára fagytam volna a helyükben.

Kicsit gyorsabb vagyok az első körben a tervezettnél, de nem vészesen, átvillan a fejemen, hogy esetleg megint lehetne kockáztatni, de leteszek róla. A kör végén befutunk a csarnokba, jó sokan szurkolnak, ez jó érzés, de aztán megint ki kell menni, még 2 kör, és én tényleg azt érzem, hogy kiállok a fenébe, kit érdekel ez az egész?! De aztán lenyelem a hisztit, úgy döntök, a második kört csak túlélem, nem törődök semmivel, csak futok, utána pedig csak egy kör lesz hátra. Ez a köröm a legjobb, gyorsan el is telik, gyorsulok is, jól is érzem magam. Iszok egy kis vizet, de csak kicsit, a mínuszok miatt meleg víz van a pohárban, aminek az élettani hatása nem kedvez a futásnak.

A harmadik körben izot iszom, abból is csak egy kicsit. Itt tudatosan figyelek megint az időre, ne legyek túl gyors (magamhoz képest :) ). Kocsis Árpád jön szembe az 5. kilométer környékén, rámosolygok, azt mondja, "innen már végig mosolyogva'", hát rám is fagy az a mosoly, de már mindjárt vége, már csak arra figyelek, hogy a mögöttem futó birodalmi katonának öltözött fiúval egy befutóképre kerüljek, ez lenne minden idők legmenőbb befutója szerintem, de leelőz, merészebb a jégen, ami a befutóhoz vezet. 

Az időm így is remek (nekem) 2:04:29, ennyi volt az első Vivicittám is, az jut az eszembe, mennyire más vagyok már, mennyire más a futáshoz való viszonyom is.

Az érem csodaszép, kicsit sétálok levezetésként, gyorsan átöltözöm, és indulok is haza - csakhogy a csarnokból a pálya egyetlen fordítópontjánál tudsz kijönni, ott szembesülök vele, hogy még van, aki a pályán van. Nem tudom otthagyni őket, megállok, tapsolok és biztatom őket. Néha más futók is megállnak egy rövid időre, ők is odakiáltanak. Látok sok-sok hálás, kedves mosolyt, sok-sok küzdelmet, néhány elgyötört, fájdalmas arcot. Nem tudom, milyen lehet három órán keresztül futni a félmaratont, de tudom, mennyire lehet futás közben szenvedni, ha valami nem úgy jön ki, ahogy tervezted, megsérülsz, bármi. Látom, hogy így vagy úgy, de mindannyian küzdenek, szeretném, ha tudnák, látom és elismerem a teljesítményüket. Tudom, mennyit számít egy "hajrá" sokszor egy ismeretlentől, egy pacsira kinyújtott gyerekkéz, egy a fagyban/hőségben/esőben is kitartó szurkoló. Bár nagyon fázom, ott maradok, míg az utolsó futó is rá nem fordul az utolsó pár száz méterére, és nagyon boldog vagyok, hogy láttam őket, és szurkolhattam nekik.

(Fotó: Gajdos Mihály)

Update: közben kiderült, hogy Renáta nem fogja tudni idén megcsinálni a Félmaraton Mániát, a sarokfájás sarkantyút jelzett, a térdében pedig porckopás van, így eltiltották a futástól. Függőségre való tekintettel heti egyet engedélyezett az orvos, de szerintem csak azért, mert félt tőle. Így már csak miatta, érte is muszáj megcsinálnom a magam FM-jét. #renátasarkantyúja

Idén először vettem részt teljesítménytúrán, január 2-án a BÚÉK20-on. Régóta szemezgettem vele, nagyon tetszett benne, hogy az új év első napjaiban rendezik, közel is van, tömegközlekedve is könnyen megközelíthető, az útvonal is ismerős valamennyire és lehet futva is teljesíteni a távot.

Mi a túra mellett döntöttünk, de  komolyan véve a teljesítmény részét is, azaz nem futva, de tempósan haladva felfelé is, nem megállni enni-inni-bámészkodni. Ez már csak azért is jó ötlet volt, mert elég hideg időnk lett, -8 fok körüli hőmérséklettel, valami szállingózott az égből, de így szerencsére nem volt sár. Megfázni viszont nem akartunk, ezért haladtunk, csak az ellenőrző pontokon álltunk, amennyit muszáj volt.

A teljesítménytúra ugyanis úgy néz ki, hogy jelölt pályán haladsz, kapsz egy kis füzetet, benne az  itiner, leírás, és ebben kell gyűjtened a pecséteket is. Itt a BÚÉK-on nagyon cuki tematikus pecséteket kaptunk, malacot, trombitát, hóembert stb.

Ráadásul minden ponton remekül szórakoztak a rajtszámomon, ami a 007 lett... Nevezni tudni kell ;)

Vittem magammal ugyan a zsákban vizet, ami szerintem kb fél óra után befagyott, és müzlit is, de egyiket se használtam, csak cipeltem. A célban ittunk egy pohár forró teát, és elég is volt. Mivel futás közben sem szoktam inni, enni meg pláne nem (hacsak nincs extrém meleg, vagy nem készülök versenyre), gondolhattam volna, hogy itt se lesz rá szükség.

Az öltözködés már más kérdés, azt nehéz eltalálni, mert felfelé kimelegszel, de a síkon azért érzed a hideget. Rajtam bélelt futónadrág, terepfutó cipő, aláöltöző, rövid technikai, hosszú ujjú téli felső és egy dzseki volt - néha sok, néha kevés. Bélelt kesztyűt viszont muszáj beszereznem, jégcsappá fagytak az ujjaim. 

Timi személyében remek kísérőm volt, végig beszélgetve, viszonylag könnyedén nyomtuk le a távot 3 óra 50 perc alatt. Ha azt vesszük, hogy a Balboát 3 óra 20 perc körüli idővel teljesítettem, pedig ott futottam, és itt a táv és a szint is hasonló volt, akkor azért ez nem is rossz teljesítmény.

A célban oklevél és cuki kitűző várja a teljesítőket.

Igazából azért sem próbálkoztam most a futással, mert a múltkori Galyatetős futás rádöbbentett, mennyire gyenge vagyok hozzá. Viszont végtelenül szeretem, ezért eltökéltem, hogy gyakorolni fogok rá, ehhez pedig a teljesítménytúra tökéletes terep. Azokon az útvonalakon megy, ahol a futások is, van benne szint jócskán, lefele és felfele is, lehet gyakorolni a mászást, ereszkedést, lehet gyakorolni a technikát és edzeni az izmokat, hogy legközelebb ne három napos izomláz legyen az eredménye egy terepfutásnak. Ehhez persze nem a kirándulós tempó visz közelebb, hanem az aktív testmozgás, felfelé is haladva - viszont nincs bennem az a kudarcérzés, hogy sokat sétálok, vagy lassú vagyok.

Ezért idén szeretnék több túrára is benevezni, főleg ami közel van hozzám, a táv pedig olyan 20 km körül megfelelő lesz nekem. Persze azért ha van rá alkalom, megyek majd futni is terepre, csak rövidebb távokra, kisebb emelkedőkre. Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, most ez a cél. És a lábamba tett kilométerek és szintek igenis számítani fognak így is.

És egyébként ma is elégettem 1400 kalóriát a túrával.

Ma majdnem rekordban futottam, eddig -7 fok volt a leghidegebb, amiben kimentem futni, ma hajnalban -6 fok volt. Lehet, hogy a napokban lesz még hidegebb is, meglátjuk.

Én rettenetesen fázós vagyok, de futás közben valahogy nem zavar a hideg. Most is az volt az első gondolatom, hogy de jó, végre kipróbálhatom élesben az új téli felsőm :) Bélelt nadrág, aláöltöző, rövid ujjú technikai, arra a téli felső, és kész is. ami hiányzik, az egy melegebb futókesztyű, ezt még jó lenne beszerezni, mert általában a kezem fázik nagyon.

A szám elé nem szoktam semmit tenni, zavar, eddig a torkom sem tiltakozott a hideg ellen. A megfelelő sapkát sem találtam még meg, folyamatosan próbálkozom, leggyakrabban baseball sapka + fülmelegítő párosítás van rajtam. A sapka az eső ellen is véd valamennyire, persze ha nagy a szél, akkor úgyis mindegy.

Ilyenkor persze lassabb vagyok (MÉG lassabb), de nem zavar, ez az évszak sajátossága, majd tavasszal gyorsulunk, addig meg döcögünk kényelmesen. 

A héten még lazulás, január 4-től viszont kezdődik az alapozás, juhé :)

Év vége van, gondoltam elpakolom az év közben gyűjtögetett rajtszámokat és érmeket, hogy legyen hely az újaknak - de előtte azért még egyben lefotózom őket. Ez lett belőle :)

Nincs olyan, hogy nincs rajta macska :)

A felhők fölött mindig kék az ég - közhely, de mivel már hetek óta tart a trutymós, ködös, szürke idő, alig vártuk, hogy ismét meglássuk a Napot. Ehhez pedig elég magasra kellett mennünk, mi Galyatetőt választottuk. Ide szerveztek bejgli égető közösségi futást december 27-re. A táv 16 km, de ami a kihívás benne, a 940m szint. Az útvonal jelzett turistaútvonalon haladt végig. A K jelzésen indultunk, majd a Rudolf-tanyai elágazás után nem sokkal balra letértünk a P+-re, ezen futottunk le Parádsasvárra. Visszafelé a P- jelzésen futottunk fel a Csór-hegy aljáig, ott rátértünk a K- jelzésre, azon vissza Galyatetőre.

A leírást az esemény Facebook oldaláról vettem, én ennyi jelzést és nevet nem tudnék soha megjegyezni. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy az útvonal ragyogóan követhető volt, a jelzések mindenhol jól láthatóak és egyértelműek voltak még nekem is. Az elágazásoknál mindig bevártak a többiek, így esélyünk nem volt eltévedni. Ráadásul azt is tudtuk, Parádig lefelé megyünk, onnan viszont vissza kell másznunk.

Sikerült igazolnom egy másik mondást is a futással, lefelé ugyanis gyáva voltam, felfelé pedig lassú :) Néha térdig gázoltunk a csúszós avarban, ami alatt vagy mély, cuppogós, agyagos sár volt, vagy csúszós, mozgó, imbolygó kövek. A lefelé elég meredek volt, így hát a visszafele is annak ígérkezett - és az is lett. El viszont nem estem, de így is térdig sáros lettem.

Viszont a köd fölött tényleg sütött a Nap, finom meleg volt, ahogy azonban ereszkedtünk ereszkedni, vissza a ködbe, lett egyre hidegebb. Fagyos volt a föld, az avar, a sár, a patak, amibe sikerült belelépnem. Alig vártam, hogy ismét kiérjünk a ködből, és a finom melegben futhassak/mászhassak.

A végére kegyetlenül elfáradtam, az utolsó 3 kilométer már kemény küzdelem volt, égett a fenekem, a vádlim, a combom már órákkal előtte beállt a sok ereszkedéstől. A fejemben pedig folyamatosan, végtelenítve ment az Örömóda, fogalmam sincs, hogy miért, nagy megkönnyebbülés volt, amikor időnként felváltotta az Amúri partizánok dala, de így is majdnem az őrületbe kergettem magam :)

Természetesen én voltam végig a csoport végén, de nagyon kedvesen és türelmesen bevártak mindig, az utolsó 5 kilométeren kaptak szabad kezet, onnan már mehetett, aki ahogy tudott.

A kilátás egészen csodálatos volt, minden fáradtságot, kínlódást megért:

Még azt a pokoli izomlázat is, ami azóta a combjaimban gátolja a normális járást. Pedig már ráfutottam és nyújtottam is rendesen.

Azt hiszem viszont, hogy a karácsonyi bejglit valóban sikerült elégetnünk ott a hegyen.

Még szintidőn belül meglett ez is:

Az év vége remek időszak az összegzésre, mérleg vonásra, lezárásra, tanulságok levonására - és a tervezésre. Nem szoktam fogadalmakat tenni, inkább célt tűzök ki magam elé, hogy mit szeretnék ebben az évben megtenni.

2015 kiemelkedő volt a futás szempontjából, szívesen is veszem végig, mi minden történt,hátha ez segít majd jövőre.

A legfontosabb futós célom a maraton volt. És bármilyen viccesen is hangzik egy hobbifutó klaviatúrájából, ez 9 hónap kemény felkészülést jelentett. A téli alapozástól elkezdve a nyári diétán és gyorsító edzéseken át egészen az őszi versenyig. Szerencsém volt, mert csak az év elején volt egy kis betegség, ami a Vivicitta előtt kavart be, de utána se betegség, se sérülés nem hátráltatott.

Szerencsére még az idény elején szaladtam bele egy jó nagy pofonba a feladott Óbudai Félmaraton formájában, amiből sikerült megtanulnom, hogy a külső körülmények igenis számítanak, és az időjárásnak megfelelően kell a célon is korrigálni, ha arra van szükség. A nyári hőségriadók idején aztán gyakorolhattam is ezt a megszerzett tudást.

Örülök, hogy jelentkeztem Angi Átalakítójára, sokat megtanultam a diétáról - például hogy nem egyenlő a koplalással, önsanyargatással. Éhesen, alapvető tápanyagokat nélkülözve nem lehet teljesíteni. Egy jól összeállított, személyre szabott étrend ugyanakkor segít a fogyásban, ez pedig hozzájárul a gyorsuláshoz is.

Megtanultam frissíteni. Na jó, jó úton járok. Az edzéseken még hanyagolom, hanyag vagyok, de versenyen már megy. A maratonon legalábbis nagyon tudatosan csináltam, nem is lett semmi bajom.

Rendszeresen tornáztam, jógáztam és nyújtottam. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, de a core izmok erősítése rettenetesen fontos a hosszútáv futáshoz. A magam kárán tanultam meg, a tavalyi szánalmas és gyötrelmes 30 km annak is betudható, hogy a hasizmaim sehol sem voltak. Most a maratonon se a derekam, se a hasam nem fájt, végig nagyon klasszul tartottak. Se közben, se utána nem fájtak.

A profi által összeállított étrend mellett ugyanolyan fontos a szakember által összeállított edzésterv. Bár az enyém még nem volt személyre szabott, így is rettenetesen sokat számított. Mellette jártam a Nike Futóklubba is, ahol iszonyú sokat gyorsultam. (Magamhoz képest, ezt mindig magamhoz képest mondom!) Én általában egyedül futok, ezt is élvezem, de a fejlődéshez, gyorsuláshoz szükségem van az edző által felügyelt edzésre. Sokkal jobban ki tudom magam hajtani, ha van, aki diktálja a tempót, akit követni lehet, akivel "versenyezni" lehet. Egy edzésen semmi másra nem kell figyelned, mint az edző által előírt feladatokra. Nincsenek zavaró környezeti tényezők, közlekedés, kutyák stb., csak az edzőtársaid, akikkel együtt küzdesz. Nagyon sokat számított a fejlődésemben az a pár hét, amíg tudtam járni, remélem, jövőre is lesz rá alkalom.

A maraton nagyszerűen sikerült,  ráadásul utána futottam egy félmaratoni PB-t, amit nem is terveztem, és ahol a biztonsági játék helyett kockáztattam, és bejött.

Azóta pedig csak akkor és annyit futok, amennyi jól esik, és amennyi ahhoz kell, hogy meglegyen a 2015 km idén. Persze meglesz, meg egy kicsit több is, mert ez az ünnepi két hét nekem a futásról és a tornáról szól. Megyek közösségi futásra Galyatetőre, meg lesz megint Rabbit Run, és amíg Petinek edzése lesz a Margitszigeten, nekem is belefér 2-3 kör majd.

De megvannak már a jövő évi tervek is:

• 4 órán belül futni a maratont, ha lehet, a Garda-tónál
• összegyűjteni a Félmaraton Mánia érmet (csak az a nyári K&H nem lenne benne)
• terepre menni, amennyit csak tudok
• gyorsulni még
• eljutni azokra a versenyekre, amikre vágyom: Szelídi-tó, Optivita
• átlépni ultrába.

Leírva is van közöttük elég rémisztő, meg ambíciózus, de 2015 bebizonyította, hogy ha megdolgozom érte, akkor elérhetem a céljaimat. Ennyit kívánok magamnak 2016-ra is.